Susie Wolff feljelentést tett az FIA ellen - F1VILÁG.HU

Susie Wolff feljelentést tett az FIA ellen

HIRDETÉS
Feljelentést tett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ellen a tavalyi év végén felhozott vádak miatt Susie Wolff.
Toto and Susie Wolff during the FIA Prize Giving at Versailles on december 8 2017 - Photo Florent Gooden / DPPI

Az F1 Academy ügyvezető igazgatóját és férjét, Toto Wolffot még decemberben vádolták meg összeférhetetlenséggel, így a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított ellenük. Médiajelentések szerint a szövetség azért kezdett vizsgálódni, mert azt gyanította, a házastársak bizalmas információkhoz jutotta hozzá egymás által. Mindketten határozottan cáfolták a felhozott vádakat.

A Forma-1 csapatai mindeközben közösen álltak ki Wolffék mellett, az FIA pedig néhány nap múlva közleményben jelentette be, nem volt szükség komolyabb vizsgálatra, és lezárta az ügyet. Susie Wolff ugyanakkor jelezte, jogi útra tereli az ügyet, a felhozott vádak ugyanis súlyos károkat okoztak az ő és férje megítélésében.

Mivel az FIA nem is kért elnézést nyilvánosan a történekért, Susie Wolff úgy döntött, a francia bírósághoz fordul az ügyben. 

„Továbbra sem volt semmiféle átláthatóság és elszámoltathatóság az FIA és személyzetének magatartását illetően ebben az ügyben” — írta Toto Wolff felesége. „Sokkal fontosabbnak érzem, mint valaha, hogy kiálljak és felhívjam a figyelmet a helytelen viselkedésre, és gondoskodjak arról, hogy az embereket felelősségre vonják. Bár egyesek azt gondolhatják, a hallgatás felmenti őket a felelősség alól, valójában nem ez a helyzet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!