Fotó: McLaren
HírekKiemelt

Alonso: Lehet, hogy körülnézek a Forma-1-en kívül

Fernando Alonso elárulta, minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy 2018-ban is a Forma-1-ben álljon rajthoz, azt azonban elismerte, ha nem kap olyan autót, mellyel a győzelmekért harcolhat, talán körülnéz más szériákban is.

A spanyol versenyző szerződése az idény végén lejár a McLarennél, a wokingi gárdának pedig keményen meg kell küzdenie azért, hogy Alonso a csapatnál maradjon – leginkább azért, mert a patinás brit istálló nem volt túl eredményes az elmúlt 2 és fél évben.

Alonso szolgálatai iránt állítólag a Renault is érdeklődik, a spanyol azonban többször kijelentette, olyan csapatnál akar versenyezni, ahol újra esélye lesz a győzelemre és a világbajnoki cím elhódítására.

„Továbbra is a Forma-1 élvez prioritást, ez az életem, és a világbajnokság megnyerésében reménykedem” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok a CNN-nek.

„Ha nem találok egy olyan projektet, mely lehetővé teszi számomra, hogy a győzelemért harcoljak, akkor körül fogok nézni az F1-en kívül – de ezt a döntést november-december környékén fogom meghozni. Addig minden lehetőséget megpróbálok.”

Alonso hozzátette, az újabb F1-es világbajnoki cím a legfőbb célja, ugyanakkor szeretne még próbálkozni az indianapolisi 500 mérföldesen, valamint a Le Mans-i 24 órás viadalon is.

„Az elsődleges számomra a Forma-1 – az, hogy megnyerjem a harmadik világbajnoki címemet. Ugyanakkor szeretnék próbálkozni a „hármas korona” [F1-es Monacói Nagydíj, Indianapolis 500, Le Mans-i 24 órás) elnyerésével is.”

„Összejöhet. Szeretnék visszatérni Indianapolisba – persze lehet, hogy nem mostanában.”

Alonso idén a Forma-1-es Monacói Nagydíj helyett az Indianapolis 500-on állt rajthoz, és bár sokáig az élmezőnyben autózott, motorhiba miatt végül nem ért célba.

[tie_full_img][/tie_full_img]

A kétszeres világbajnok kifejtette, lenyűgöző volt újra azt érezni, hogy képes lehet a győzelemre.

„Elmentem Indianapolisba, és újra azt éreztem, hogy meg tudom nyerni a versenyt… és az az érzés, hogy meg tudod nyerni ezt a futamot, nagyon különleges volt.”

„Amikor beugrok az autóba, beteszem a lábaim a pilótafülkébe, majd a szerelők becsatolnak, arra gondolok, hogy amikor kicsatolom az öveket és kiszállok az autóból, talán én leszek ennek a versenynek a győztese. Abban a pillanatban is erre gondoltam. Varázslatos érzés volt.”

Alonso Forma-1-es eredményei:

Statisztikák:
Világbajnoki cím 2
Rajt 272
Győzelem 32
Dobogós helyezés 97
Pole pozíció 22
Leggyorsabb kör 22
Pontszám 1832
Tények, és adatok:
Legjobb rajtpozíció 1. hely
Legjobb eredmény 1. hely
Legjobb vb-pozíció Világbajnok, 2006, 134 pont
Első verseny Ausztrál GP, 2001 – Minardi/European
Első pontok Ausztrál GP, 2003 – Renault/Renault, 2 pont
Első győzelem Magyar GP, 2003 – Renault/Renault
Első pole pozíció Maláj GP, 2003 – Renault/Renault

Adatok 2016-ig bezárólag.