Alonso megnevezte két legnagyobb riválisát - F1VILÁG.HU

Alonso megnevezte két legnagyobb riválisát

HIRDETÉS

Fernando Alonso elmondta, hogy két versenyzőtől tart a legjobban, jóllehet a szezon felét elhagyva vele együtt még öten esélyesek a bajnoki cím megszerzésére az idei évben.


Fernando Alonso elmondta, hogy két versenyzőtől tart a legjobban, jóllehet a szezon felét elhagyva vele együtt még öten esélyesek a bajnoki cím megszerzésére az idei évben.

A Ferrari kétszeres világbajnoka 40 ponttal vezeti a bajnokságot, miközben nyári szünetét tölti a Forma-1. Alonso mögött Mark Webber áll a második helyen, azonban Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen is ott lohol az ausztrál mögött, alig néhány pontos hátrányban.

A spanyol pilóta azonban elmondta, hogy közülük két versenyző az, akire komolyan oda kell majd figyelnie a hajrában.

„Hamilton és Vettel az a két versenyző, akire a szezon kezdete óta fókuszálunk” – mondta Alonso a Totalrace magazinnak. „Ők jelentik számomra a legnagyobb fenyegetést, persze más csapatok is közel vannak.”

„Remélhetőleg a többi csapat elharcolgat majd egymással, és egyikük sem lesz domináns. Azonban tisztában vagyunk azzal, hogy még minden nyitott, az élen álló öt-hat versenyző közötti különbség még ledolgozható. Mindössze néhány jó versenyre van szükséged ehhez.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!