Megosztás:

Bottas: A tempóm volt olyan jó, mint Hamiltoné

Bottas közel 20 másodperces hátránnyal ért célba Kanadában.
Bottas közel 20 másodperces hátránnyal ért célba Kanadában. © Mercedes AMG Petronas Motorsport

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas azt mondja, véleménye szerint hasonlóan jó tempóra volt képes a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon, mint csapattársa, Lewis Hamilton, különféle tényezők miatt azonban nem tudott harcba szállni a győzelemért.

A finn a második helyről rajtolhatott Montrealban, ám már rögtön a start után Max Verstappen mögé csúszott vissza, és az első etapban értékes időt veszítette Hamiltonnal szemben.

Bottas ráadásul sokat küszködött a gumik vibrációjával, illetve a fékekkel is. A finn jóval korábban kiállt kerékcserére, mint Hamilton, melyet követően még Esteban Ocon mögé is beragadt.

„Őszintén szólva nem gondolom azt, hogy olyan nagy különbség lett volna a tempónk tekintetében” – mondta Bottas.

„Viszont az első etapom elején a Red Bull mögött voltam. Aztán volt egy elég komoly elfékezésem, az egyenesek végén alig láttam emiatt valamit, és a fékek is túlmelegedtek Verstappen mögött. Vigyáznom kellett rájuk, vitorláznom kellett a féktávokon, meg ilyesmi.”

„Amikor pedig kiálltam, úgy döntöttünk, hogy a lágy gumikat tesszük fel, amit abszolút megértek, mert akkorra már Lewis nagyon ellépett, szóval nem volt veszítenivalóm.”

„Pénteken elég jó érzéseim voltak a lágy abroncsokkal kapcsolatban, a melegebb időben nagyon jól működtek. Viszont szerintem nem voltak elég gyorsak, és Ocon mögött nem is tudom hány másodpercet veszítettünk… Lewis szuperágyai pedig nagyon szolid teljesítményt nyújtottak, és igazán gyorsak voltak.”

Bottas úgy érzi, a problémák nélkül hasonló tempóra lett volna képes, mint Hamilton.

„Nem gondolom azt, hogy masszívan küszködtem. Egyszerűen nem álltak össze a dolgok annyira, hogy a győzelemért harcoljak. Az időmérőn a Q3 kicsit nehéz volt, nem volt a legjobb hétvégém, de nem is a legrosszabb. Csapatként pedig az első kettős győzelem pontosan az az eredmény, amire szükségünk volt.”

Bottas végül közel 20 másodperces hátránnyal ért célba Kanadában.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Lewis Hamiltonban megvan ugyanaz a briliáns sebesség és veleszületett tehetség, mint Ayrton...

Hozzászólások

( komment)