Megosztás:

Bottasé a pole a szezon utolsó időmérőjén!

A finn 4. pole pozícióját szerezte.
A finn 4. pole pozícióját szerezte. © Mercedes AMG Petronas Motorsport

Pályacsúcssal szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésén Valtteri Bottas. A finn mögött a világbajnok Lewis Hamilton, valamint Sebastian Vettel zárt a 2., illetve 3. helyeken.

A harmadik szabadedzésen a Mercedesek bizonyultak a leggyorsabbnak, és pénteken Sebastian Vettel maga is úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint szombaton, az év utolsó időmérő edzésén nem lesznek esélyesek a pole pozícióra.

A Q1 nem tartogatott nagy meglepetéseket a közönség számára, Romain Grosjean, a két Sauber, Pascal Wehrlein és Marcs Ericsson, valamint a két újonc Toro Rosso-pilóta, Pierre Gasly és Brendon Hartley számára ért véget az időmérő.

Izgalmasa alakult a Q2 vége, Felipe Massa számára végül sikeresen zárult az időmérő második szakasza, a brazilnak az utolsó pillanatban sikerült továbbjutnia a Q3-ba karrierje utolsó kvalifikációján, ahol a 10. rajtpozíciót szerezte meg.

A véghajrában úgy tűnt, Vettel jól látta a helyzetet pénteken, és a Mercedes valóban nem talált legyőzőre – ezúttal azonban nem Hamilton, hanem csapattársa, Bottas bizonyult a leggyorsabbnak 1:36.231-es köridővel. Hamilton hátránya több mint másfél tizedmásodperc volt a finnhez képest, a harmadik helyen Vettel azonban már több mint fél másodperccel maradt el a pole-t érő időtől.

Daniel Ricciardo, a Red Bull pilótája az utolsó pillanatban előzte meg Kimi Räikkönent, így negyedik lett, köztük azonban csak 26 ezredmásodperc volt a különbség. Max Verstappen hátránya már több mint egy másodperc volt a hetedik helyen, mögötte a két Force India zárt a nyolcadik, illetve kilencedik pozícióban.

Az időmérő edzés végeredménye:

idomero
MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Mercedes négyszeres világbajnoka, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Abu Dhabi...

Hozzászólások

( komment)