Button: Nem voltam elég gyors ma - F1VILÁG.HU

Button: Nem voltam elég gyors ma

HIRDETÉS

Jenson Button, a McLaren Mercedes versenyzője úgy véli, egy jobb első körrel sem lett volna esélye arra, hogy felálljon a dobogóra a vasárnapi Koreai Nagydíjon.


Jenson Button, a McLaren Mercedes versenyzője úgy véli, egy jobb első körrel sem lett volna esélye arra, hogy felálljon a dobogóra a vasárnapi Koreai Nagydíjon.

A brit pilóta a harmadik helyről várhatta a piros lámpák kialvását, ám a futam első szakaszában komoly alulkormányzottsággal küszködött, ráadásul a nyitókörben veszített is néhány pozíciót, miután túl szélesen fordult a 3-as kanyarban.

„A legnagyobb problémám az volt, hogy nem volt első tapadás” – mondta Button a leintés után.

„Nagyon sok leszorítóerőt tettünk az autó elejére a futam során azzal, hogy állítottunk a vezetőszárny meredekségén a kiállások idején, de még így is küszködtem az utolsó szektorban. Egyszerűen nem tudtam elég közel kerülni az előttem lévőkhöz ahhoz, hogy használjam a DRS-t, és ilyenkor elég nehéz helyzetben vagy, mert ha az előtted lévő használja, akkor fél másodpercet ver rád. Szóval nagyon trükkös feladat visszahozni ezt az időt a kör hátralévő részében, hogy aztán ismét megpróbálkozz a DRS használatával.”

„A verseny vége felé jó volt az autó tempója, de nem tudtam elég közel kerülni az utolsó szektorban ahhoz, hogy aztán a következő körben állítsak a szárnyon. Szerintem az egész versenyen mindössze egyszer használtam a DRS-t, szóval nem volt tökéletes a helyzetem. De ha ilyen egy rossz nem, az nem is olyan rossz.”

„A rajt rendben volt. Gondoltam, hogy Mark [Webber] ott van mögöttem a 3-as kanyar felé menet, arról viszont fogalmam sem volt, hogy merre van [Felipe] Massa. Ott fékeztem, ahol jónak láttam, befordultam, aztán ott volt egy másik autó. Előtte egyáltalán nem láttam. Aztán kívülre szorultam és pozíciókat vesztettem.”

„Ezzel együtt nem hinném, hogy egy jobb rajt megváltoztatta volna a versenyemet, egész egyszerűen nem voltam elég gyors ma.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!