Elképesztő fejlesztési verseny lesz 2017-ben - F1VILÁG.HU

Elképesztő fejlesztési verseny lesz 2017-ben

HIRDETÉS

A Force India technikai igazgatója, Andy Green azt mondja, 2017-ben soha nem látott fejlesztési verseny alakul majd ki a Forma-1-ben az új technikai szabályok miatt.


A Force India technikai igazgatója, Andy Green azt mondja, 2017-ben soha nem látott fejlesztési verseny alakul majd ki a Forma-1-ben az új technikai szabályok miatt.

Utoljára 2009-ben változtak ilyen jelentős mértékben a királykategória regulái, a Force Indiánál pedig azt mondják, a nagycsapatok gyakorlatilag minden versenyen újításokat vonultatnak majd fel.

„A topcsapatok minden versenyre újításokkal mennek majd. Nekünk el kell érnünk azt, hogy minden második futamra frissítéseket tudjunk vinni” – mondta a silverstone-i istálló technikai főnöke, Andy Green az Auto Motor und Sportnak.

Green azt mondja, a leszorítóerő-szint változásai miatt egy idényen belül akár 10 különböző első- és hátsó szárnyat is le kell majd gyártaniuk.

„Újra elegendő leszoríterőt generálhatunk, és lesz több kategória. A pálya vonalvezetése határozza meg a szárny specifikációját. Arra számítok, hogy egy szezonban akár 10 különböző szárnyra is szükségünk lesz – elöl és hátul is.”

A szakember elárulta, négy kategóriába sorolják a 2017-es versenynaptár helyszíneit: az elsőben a maximális leszorítóerőt igénylő pályák kerülnek, ebbe Monaco, Barcelona, Szingapúr és a Hungaroring tartozik. Lesznek továbbá közepesen nagy leszorítóerőt igénylő pályák (Melbourne, Szocsi, Silverstone, Sanghaj és Bahrein), közepesen alacsony leszorítóerőt igénylő helyszínek (Spa, Montreal, Baku), és külön kategóriába kerül Monza.

Green azt mondja, az olasz versenypálya jelenti a legnagyobb fejtörést számukra.

„Eddig nem találtunk olyan szárnyat, mely elég kicsi ahhoz, hogy olyan végsebességet biztosítson nekünk, melyre szükségünk van. Az autók annyi leszorítóerőt termelnek, hogy muszáj kitalálnunk valamit Monzára. A jövőben az egyenesekben elért sebességnek igazán fontos szerepe lesz.”

A mérnökök számításai szerint az aerodinamikai változások miatt az F1-es autók végsebessége csökken majd – Monzában például 360 km/h-ról nagyjából 340 km/h-ra. Ennek ellenére Green azt mondja, a köridők nem fognak romlani.

Hirdetés

„Néhány kanyarban a kigyorsításokon annyival gyorsabbak leszünk, hogy az egyenesekben elveszített időt vissza tudjuk hozni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!