Megosztás:

Hamilton: „Szívás” az F1-es motorkorlátozás

A négyszeres világbajnok gyors és fürge autókat akar.
A négyszeres világbajnok gyors és fürge autókat akar. © Mercedes AMG Petronas Motorsport

A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton szerint „szívás”, hogy 2018-ban már csak 3 erőforrást lehet felhasználni egy szezonon belül, emiatt ugyanis a versenyzőknek nagyon konzervatív módon kell majd versenyezniük.

A következő idényben 21 versenyt rendeznek majd a Forma-1-ben, a motorszabályok pedig változnak, hiszen már csak 3 erőforrást lehet felhasználni büntetlenül. Sőt, bizonyos komponensekből – a kinetikus energia-visszanyerő rendszerből (MGU-K), a vezérlőelektronikából és az energiatárolóból – csupán kettőt lehet felhasználni egy idényen belül.

Hamilton nemrég arra panaszkodott, a szezon során sokszor kellett visszafogottan versenyeznie, nehogy műszaki gondjai támadjanak.

A brit versenyző Brazíliában a bokszutcából rajtolt, miután szombaton összetörte autóját, csapata pedig kicserélte az erőforrást a Mercedesben.

Hamilton eztán remek tempót autózott a futamon, és a mezőnyön keresztülrágva magát a 4. helyen ért célba.

„Ez volt az első alkalom, hogy így nyomhattam egy motorral. Nagyszerű volt. Általában menedzselni kell” – mondta a négyszeres világbajnok.

„Gyakran letekerem a motort, és szólnak, hogy tekerjem feljebb. Én meg azt mondom, hogy ’nem, nem, inkább így szeretném’, és találok más módot a felzárkózásra. Gondolom, ez azért van, mert félek attól, hogy túl keményen nyomom, és a motor elfüstöl, mint tavaly, Malajziában.”

„Nem tetszik az ötlet, hogy 3 motorunk lesz jövőre, szerintem ez szívás. Jobban kellene nyomnunk. A sprint az, ami hiányzik a Forma-1-ből.”

Hamilton szerint ráadásul a mai Forma-1-es autók túl nehezek is, ráadásul jövőre még a Halót is bevezetik, ami szintén nincs ínyére az angolnak.

„Manapság 100 kg-nyi üzemanyag van az autóban, jövőre olyanok lesznek, mint a buszok. Nagyon nehezek lesznek, olyanok lesznek, mint a NASCAR-autók…”

„A féktávok megnőnek – a fékek pedig lángolnak, a határon vannak. Tudom, hogy negatívan hangzik, de versenyzőként egy gyors és fürge autót akarok, amivel lehet támadni minden egyes körben. Sajnos jelenleg nem ez a helyzet.”

„Ha megnézzük a brazíliai élmenőket, láthatjuk, hogy menedzselték a tempót, és általában ezt csináljuk, ha az élen vagyunk. Kétlem, hogy ez nagyon izgalmas a nézőknek.”

„Ezért van az, hogy a legizgalmasabb versenyek azok, melyeken esik az eső, mert nincsenek korlátozások. És azok a versenyek, melyeken Max [Verstappen], vagy valaki más átrágja magát a mezőnyön. Hogyan tudnánk ezt biztosítani a jövőben? Nem vagyok biztos abban, hogy a motorkorlátozások segítenek ebben.”

Hamilton kifejtette, nagyon élvezte az interlagosi versenyt, ahol padlóig nyomhatta, és hasonló futamra számít majd Abu Dhabiban is.

„Igen, mindent beleadok Abu Dhabiban, ami nagyszerű, izgatottan várom. Nyilván szokatlan helyzet ez. De imádtam a vasárnapi versenyt, imádok az idei gumikkal versenyezni. Korábban miért nem voltak ilyenek?”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint Lewis Hamilton a bokszutcából rajtolva...

Hozzászólások

( komment)