Hamilton azt hitte, hogy szabályosan előzött - F1VILÁG.HU

Hamilton azt hitte, hogy szabályosan előzött

HIRDETÉS

Lewis Hamilton elárulta, hogy meg sem fordult a fejében, hogy esetleg szabálytalanul előzte meg a biztonsági autót a vasárnapi Európa Nagydíjon, amiért egy áthajtásos büntetést kapott.


Lewis Hamilton elárulta, hogy meg sem fordult a fejében, hogy esetleg szabálytalanul előzte meg a biztonsági autót a vasárnapi Európa Nagydíjon, amiért egy áthajtásos büntetést kapott.

A McLaren brit pilótája éppen akkor érkezett meg a boxutca kijáratához, mikor Mark Webber balesete miatt pályára gördült a biztonsági autó.

A szabály kimondja, hogy az első biztonsági vonal után már nem lehet megelőzni a biztonsági autót, és be kell állni mögé. Hamilton azonban ezt nem tette meg, és simán, gázelvétel nélkül elment mellette, mellyel komoly előnybe került az őt követőkkel szemben.

Az egykori világbajnok természetesen nem úszta meg a dolgot, egy áthajtásos büntetést kapott, ám ez nem volt különösebben fájó számára, hiszen nem veszített pozíciót, mert Kobayashi feltartotta a mezőnyt mögötte, így elég időt tudott felhalmozni addig.

Hamilton a riportereknek elmondta, hogy teljes mértékben egyetért a büntetéssel, és elfogadja azt (nem is tehetne másképpen), azonban hozzátette, hogy azt gondolta, hogy még az első biztonsági autós vonal előtt előzött, ami egyébként szabályos lett volna.

„Pontosan nem is tudom, mi történt” – mondta. „Ahogy közeledtem az első kanyarhoz, láttam a biztonsági autós vonalat. A biztonsági autót is láttam magam mellett, és azt gondoltam, hogy még a vonal előtt mentem el mellette, így tovább folytattam a körözést.”

A büntetés után Hamilton 15 másodperces hátrányba került az élen haladó Sebsatian Vettellel szemben, amit végül öt másodpercre tudott lefaragni, azonban elmondta, hogy tisztában volt azzal, hogy nem fogja tudni megelőzni ellenfelét, így nem is hajtott olyan keményen.

„Az első kanyarban összeértünk, és volt egy kis vibráció az autóban, attól tartottam, hogy megsérült az autó eleje, de aztán végül minden rendben ment” – mondta a brit pilóta.

„Elég sok időt mentem a gumikkal, szóval megpróbáltam vigyázni az autómra. Volt egy pont, mikor úgy tűnt, hogy Sebastian lelassult, és közelebb tudok kerülni, de amint elkezdtem keményebben hajtani, ő is rákapcsolt, és megfelelően reagált.”

Hirdetés

„Ezt követően már csak arra figyeltem, hogy ne hibázzak, és épségben behozzam az autót a célba.”

Azzal, hogy a második helyen végzett, Hamilton megtartotta vezető pozícióját az egyéni bajnokságban, és bízik abban, hogy a következő versenyeken is harcba tud majd szállni ellenfeleivel, különösen csapata új csomagjával, ami a júliusi Brit Nagydíjon debütál.

„Nagyon örülök annak, hogy továbbra is vezetem a bajnokságot” – mondta. „Mind Jenson, mind én nagyon keményen dolgozunk az egész évben, és az eredmény is mutatja azt a kemény munkát, amit mindenki végez a csapaton belül.”

„Remek dolog olyan eredményeket elérni, amiket megérdemlünk. Bízunk abban, hogy sikerül csökkentenünk a különbséget köztünk és a Red Bull között, és valóban harcba tudunk szállni velük.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!