Hamilton boldogan távozik Monacóból - F1VILÁG.HU

Hamilton boldogan távozik Monacóból

HIRDETÉS
Großer Preis von Monaco 2017, Samstag - Wolfgang Wilhelm

Lewis Hamilton szerint minden jóra fordult a Monacói Nagydíj versenyén azok után, hogy egy szörnyű időmérőn volt túl szombaton.

Hamilton a 13. rajthelyről kezdte meg a monacói versenyt, és a csapat sem biztatta azzal, hogy túl jó eredményt érhet el vasárnap – a brit azonban elmondta, optimista maradt, és végül örül, hogy a 7. helyre sikerült behoznia a Mercedest.

„A legokosabb stratégiaalkotóim vannak, és ők azt mondták, hogy a legjobb eredménynek a 10. hely tűnt” – nyilatkozta Hamilton. „Pozitív hozzáállással kezdtem neki, keményen nyomtam, és boldog vagyok az eredmény miatt.”

„Szörnyű érzésekkel jöttem ide ma, és nem is aludtam jól az éjjel. De azok után, hogy magammal viszem ezeket a pontokat, boldogan megyek el innen és tovább tudok lépni.”

A brit pilóta egész hétvégén küszködött az autóval, és elmondta, a versenyen sem volt minden tökéletes:

„Az ultralágy abroncsok nem működtek jól nálam, a szuperlágy sokkal jobb volt” – mondta a háromszoros világbajnok. „Az autót nagyon nehéz volt vezetni ezen a hétvégén.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!