Hamilton győzött Ausztráliában, Vettel dobogón - F1VILÁG.HU

Hamilton győzött Ausztráliában, Vettel dobogón

HIRDETÉS

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte a 2015-ös Forma-1-es szezon első futamát, az Ausztrál Nagydíjat. Mögötte a csapattárs, Nico Rosberg ért be másodikként, míg a harmadik Sebastian Vettel lett.


A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte a 2015-ös Forma-1-es szezon első futamát, az Ausztrál Nagydíjat. Mögötte a csapattárs, Nico Rosberg ért be másodikként, míg a harmadik Sebastian Vettel lett.

Mindössze 15 versenyautó állt fel a melbourne-i rajtrácsra magyar idő szerint reggel 6 órakor, a két Manor távolmaradása mellett ugyanis Valtteri Bottast hátfájdalmai miatt nem engedték rajthoz állni a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosai.

Emellett még a rajtrácsra menet Kevin Magnussen autójában szállt el a motor, valamint Daniil Kvyat váltója is tönkrement, így ők sem tudtak nekivágni az 58 körös futamnak.

A pole pozícióból Lewis Hamilton várhatta a piros lámpák kialvását, míg mellőle csapattársa, Nico Rosberg rajtolhatott.

A két Mercedes szépen eljött a starttól, Hamilton pedig megőrizte a vezetést. Hátrébb azonban kemény csata zajlott, Kimi Räikkönen egy pillanatra csapattársa, Sebastian Vettel elé került, ám a két Ferrari majdnem összeütközött. A szoros küzdelemben aztán Felipe Nasr nekiütközött Pastor Maldonadónak, aki rögtön az első körben a gumifalban találta magát.

A Lotus számára borzasztóan végződött az év első versenye, rögtön az első körben ugyanis Romain Grosjean is feladni kényszerült a futamot műszaki hiba miatt.

Maldonado balesete miatt a biztonsági autót is pályára kellett küldeni, néhány kör után azonban folytatódhatott a küzdelem.

A versenyt végül az egész hétvégén remekül teljesítő Lewis Hamilton nyerte meg 1,4 másodperces előnnyel csapattársa, Nico Rosberg előtt, míg a dobogó legalsó fokára az első ferraris versenyén induló Sebastian Vettel állhatott fel.

A Williams versenyzője, Felipe Massa remekül helytállt, ő negyedik lett, még nagyobb dicséret illeti azonban Felipe Nasrt, a Sauber újoncát, aki nagy küzdelmek árán végül ötödik lett az év első versenyén.

Hirdetés

A brazil mögött Daniel Ricciardo végzett hatodikként, őt Nico Hülkenberg, valamint a másik sauberes, Marcus Ericsson követte, a svájci kiscsapat tehát kiválóan kezdte a 2015-ös F1-es szezont.

Carlos Sainz Jr. is remekül helytállt, sokáig erős pontszerző helyen haladt, kerékcseréje során azonban rengeteg időt veszített egy probléma miatt, így végül „csak” kilencedik lett.

Az utolsó pontszerző hely Sergio Pérezt illette meg, míg Jenson Button csak tizenegyedik lett a McLarennel. A brit volt az utolsó célba érkező versenyző Ausztráliában, a versenyen ugyanis Max Verstappen és a 2007-es világbajnok, Kimi Räikkönen is kiesett – utóbbi azért, mert a bokszutcában nem sikerült megfelelően rögzíteni bal hátsó abroncsát. Jó eséllyel a Ferrarit ezért meg is büntetik majd a melbourne-i versenybírók.

Győzelmének köszönhetően Lewis Hamilton 25 ponttal vezeti a bajnoki tabellát Rosberg előtt, míg a konstruktőrök versenyében értelemszerűen a Mercedes áll az élen 43 egységgel, míg a második a 15 pontos Ferrari.

A világbajnokság két hét múlva folytatódik a Maláj Nagydíjjal.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!