Hamilton: Hosszabbítani akarok a Mercedesszel - F1VILÁG.HU

Hamilton: Hosszabbítani akarok a Mercedesszel

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes AMG Petronas Motorsport

A Mercedes háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton Monzában kijelentette, szeretné meghosszabbítani 2018 végén lejáró szerződését a német istállóval, noha elismerte, egyáltalán nem sietős rendezni ezt a kérdést.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója Belgiumban úgy fogalmazott, az idei szezon során vélhetően még nem foglalkoznak majd Hamilton szerződésével, hiszen elsődleges céljuk, hogy legyőzzék a Ferrarit, és megnyerjék a világbajnoki címet.

Hamilton pedig nemrég az olasz sajtónak úgy nyilatkozott, mint minden versenyzőnek, neki is az az egyik álma, hogy egy napon a Ferrari versenyzője legyen, noha elismeri, miután Vettel újabb 3 évre hosszabbított, nem sok esély van arra, hogy Maranellóba szerződik.

„Kétségkívül ez egy álom minden versenyző számára, beleértve engem is” – mondta Hamilton a Sky Italiának Belgiumban, elismerve, hogy „nagy rajongója a Ferrarinak”.

„De hogy ott leszek-e egyszer, vagy sem… gyanítom, a következő négy, vagy akárhány évben biztosan nem. A következő három évben…”

Hamilton az Olasz Nagydíj helyszínén, Monzában tiszta vizet öntött a pohárba is leszögezte, szeretne még sok-sok évig a Mercedes versenyzője maradni – és lehet, hogy új szerződését már idén aláírja.

„Tisztában vagyok azzal, ki vette fel a kapcsolatot a csapattal, és ez a Totóval való remek kapcsolatnak köszönhető. Nagyon nyíltan beszél velem arról, ki érdeklődik” – mondta a brit.

„Néha érdekes hallani, kikről is van szó, és ki az, aki megpróbálja megszerezni az ülésemet, vagy a másik autó ülését. És aztán az efféle érdeklődések után történnek olyan manőverek, hogy például Sebastian aláír [a Ferrarival]. Nem tudom, hogy bárki is számított arra, hogy 3 éves szerződést ír alá.”

„De az én helyzetemen ez nem sokat változtat, mert én azt terveztem, hogy hosszabbítok a csapattal, amit meg is fogunk tenni majd a szezon második felében, vagy az év vége felé.”

Hirdetés

„Tudom, hogy Toto azt mondta, hogy a szezon végét megvárjuk vele, mert én alapvetően így szeretem csinálni, nincs okunk sietni. Még van egy évem, szóval rengeteg időnk van. Azt hiszem, a legutóbbi szerződésemet valamikor a szezon felénél írtuk alá.”

[tie_full_img][/tie_full_img]

Hamilton kijelentette, nem áll kapcsolatban más csapatokkal – ha pedig így lenne, elmondaná Wolffnak.

„Nincs ok a sietségre, és tudom, hogy a csapat is teljes mértékben elkötelezett mellettem. Soha nem emeltem fel a telefont és beszéltem más csapatokkal. Nem próbálom mérlegelni a lehetőségeimet, ha így lenne, beszélnék Totóval és elmondanák, milyen opcióim vannak. Jelenleg ez nem szerepel a terveim között.”

„Jó dolog Sebastian számára, hogy aláírt a Ferrarihoz. Azt gondolom, minden okkal történik. És a terv, ami a sportban eltöltendő 5-6, vagy ki tudja hány évemre vonatkozik, lassan teljes mértékben körvonalazódik, ez pedig megkönnyíti a döntéseket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!