Hamilton javaslatot tett Alonso helyettesítésére - F1VILÁG.HU

Hamilton javaslatot tett Alonso helyettesítésére

HIRDETÉS
Bahrain Grand Prix Preparations

Lewis Hamiltonnak lenne ötlete, hogy kit ültessenek Fernando Alonso helyére a Monacói Nagydíjon, miután a spanyol pilóta bejelentette, hogy nem áll rajthoz a májusi versenyen.

Alonso és a McLaren szerdán jelentette be, hogy a spanyol versenyző nem áll rajthoz a május 28-i Monacói Nagydíjon, helyette az Indy 500 versenyen indul. A csapat úgy nyilatkozott, egyelőre nem oldották meg Alonso helyettesítését, ám minden pletyka arról szól, hogy az istálló tartalékosa és egyben tavalyi versenyzője, Jenson Button ülhet a helyére.

Lewis Hamilton is megszólalt a témában, szerinte Button lenne a legideálisabb választás a McLaren számára.

„Remélem, hogy most Jenson visszajön, az nagyon jót tenne a sportnak” – mondta Hamilton, aki 2010-től 2012-ig versenyzett Button mellett a McLarennél.

„Még mindig azt gondolom, hogy ő az egyik legjobb versenyző, aki az egyik legnagyobb kaliberű pilóta, rendkívül tapasztalt.”

Hamilton hozzátette, ő sosem hagyna ki egy F1-es versenyt sem, azonban remek lehetőségnek tartja, hogy Alonso elindulhat az Indy 500-on.

„Először is remek, hogy egy versenyző ezt megteheti, mert jó, ha megengednek számunkra egynél több sorozatot is. Volt idő, amikor ezt csinálták pilóták, és ez nagyon király. Én nem hagynék ki egy Forma-1-es futamot sem, mindegyiken ott kell lennünk. Kipróbálnám viszont a MotoGP-t, a NASCAR-t, vagy a Daytona 500-at.”

„Ez egy teljesen más karakterű verseny, sokat kell tanulni rövid idő alatt. De Fernando egyike a világ legjobb versenyzőinek. Ő lesz a legjobb pilóta az Indy paddockjában, de nem neki lesz a legtöbb tapasztalata, szóval érdekes lesz látni, hogy hogyan boldogul” – zárta a brit.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!