Hamilton már Belgiumban rajtbüntetést kaphat - F1VILÁG.HU

Hamilton már Belgiumban rajtbüntetést kaphat

HIRDETÉS

A korábbi hírekkel ellentétben nem Monzában, hanem már a hétvégi Belga Nagydíjon rajtbüntetést kaphat motorcsere miatt Lewis Hamilton.


A korábbi hírekkel ellentétben nem Monzában, hanem már a hétvégi Belga Nagydíjon rajtbüntetést kaphat motorcsere miatt Lewis Hamilton.

A világbajnoki éllovast a 2016-os idény első felében számos műszaki probléma hátráltatta, így a közelmúltbéli versenyeknek már annak tudatában vágott neki, hogy az évad második felében legalább egyszer rajtbüntetést kap az erőforrás komponenseinek cseréje miatt.

A Mercedesnek azt kell mérlegelnie, egyszerre hány komponenst cserél ki Hamilton erőforrásában. A brit versenyző 10 rajthelyes büntetést kap, amennyiben első alkalommal kell felhasználni egy hatodikat is a motor valamely összetevőjéből, és aztán további 5 rajthellyel sorolják hátra, ha egy másik komponensből is be kell építeni az idei hatodikat.

A német istálló tehát minden bizonnyal jobban jár, ha egyszerre cserél ki számos összetevőt, hiszen így Hamiltonnak egyszer kellene csak a mezőny végéről rajtolnia, ahelyett, hogy több versenynek is rajtbüntetéssel vág neki.

A Motorsport.com című internetes szaklap azt írja, Hamilton vélhetően már a hétvégi Belga Nagydíjon bevállalja a rajtbüntetést, ám a Mercedes várhatóan csak csütörtökön erősíti meg mindezt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hamilton már Belgiumban rajtbüntetést kaphat
Az FIA elutasította az Aston Martin óvását
A rajtkiugrásokról egyeztetnek az F1-es csapatok
Összetűzés, majd ellentmondás a Ferrari két pilótája között
Sainz balesete miatt került nehéz helyzetbe Russell az időmérőn
Piastri: Gyors autók vannak mögöttünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!