Hamilton megszerezte első mercedeses pole-ját - F1VILÁG.HU

Hamilton megszerezte első mercedeses pole-ját

HIRDETÉS

Nem volt véletlen a szabadedzéseken mutatott jó forma, hiszen Lewis Hamilton az időmérőn is mindenkinél gyorsabb volt Kínában. Mellőle Räikkönen rajtol majd vasárnap, Alonso harmadik lett a Ferrarival.


Nem volt véletlen a szabadedzéseken mutatott jó forma, hiszen Lewis Hamilton az időmérőn is mindenkinél gyorsabb volt Kínában. Mellőle Räikkönen rajtol majd vasárnap, Alonso harmadik lett a Ferrarival.

A mezőny a Kínai Nagydíj időmérő edzésének első, húszperces etapját önszántából tizenkét percesre redukálta, az első nyolc percben ugyanis senki nem hajtott ki a 41 Celsius-fokos aszfaltra. Ilyet ritkán látni, de a pénteki edzések óta jól tudjuk, hogy a lágy gumik nagyon kopnak Sanghajban, így ezúttal a kicsik is csak egy etapot terveztek a Q1-re.

Jules Bianchié volt az első mért kör, de 1:39-es ideje nem volt túl acélos. Nico Rosberg 1:35-ös eredménye már sokkal inkább annak számított, így neki már nem is igazán kellett izgulnia a továbbjutásért. A mezőnyből mindenki a lágy gumikkal körözött már az első etapban is, ez szintén eltérés volt a korábban megszokott gyakorlathoz képest.

Akinek sikerült versenyképes kört futnia már elsőre, az azonnal ki is hajtott a bokszba, hiszen nem volt értelme tovább nyüstölni a gyorsan kopó lágy abroncsokat.

A Marussia-Caterham duó pilótáihoz, vagyis az első etapos kiesőkhöz Valtteri Bottas (Williams) és Esteban Gutierrez (Sauber) csatlakozott. A legjobb köridővel Lewis Hamilton lépett tovább, 1:35.793 volt az eredménye.

A Q2-ben is Hamilton és a Mercedes dominált, ők hamar bebiztosították helyüket a top10-es mezőnyben, bár a hajrában Alonso, Vettel és Massa is beférkőzött Hamilton és Rosberg közé.

Mark Webbernek esélye sem volt a Q3 elérésére, ugyanis első mért köre után a pálya mellett kellett leparkolnia Red Bullját (valószínűleg kifogyott az üzemanyag az autóból), így ő tehetetlenül nézte végig, amint a 14. helyig csúszik vissza. Az ausztrálnak nem lesz könnyű napja holnap.

Némi meglepetésre mindkét Force India kiesett, és legalább ennyire váratlan volt, hogy Daniel Ricciardo bekerült a legjobb tíz közé. Szintén kiesett még Sergio Perez a McLarennel, Pastor Maldonado a Williamsszel és Jean-Eric Vergne a Toro Rossóval.

Az utolsó etap is eseménytelenül indult, de csakis azért volt nagy a csend a pályán, mert a csapatok taktikai csatát vívtak egymással. Illetve nem is igazán volt ez csata, mert lényegében mindenki ugyanarra készült: minél jobb állapotban megőrizni a lágy gumikat. Bő két perc maradt még az időmérőből, amikor a Q3 részvevői kimerészkedtek a pályára. A többség lágy gumin, Vettel és Button ment ki a keményebb abroncsokon.

Hirdetés

A top10 rajtsorrendje tehát ezúttal tényleg egyetlen mért körön dőlt el. Kimi Räikkönen a hétvége legjobbjával, 1:34.761-gyel kezdett, de Lewis Hamilton nála is gyorsabb volt, így a brit pilótáé lett a pole Kínában.

A gyors körén egy hibát elkövető Nico Rosberget még Fernando Alonso is megelőzte, így a német csak a negyedik rajthelyet szerezte meg. A harmadik sorból Felipe Massa és Romain Grosjean várja majd a rajtjelet, míg mögéjük Daniel Ricciardo és Jenson Button sorakozhat fel.

Button ugyan befejezte mért körét, de a keményebb gumikon az csak sétakocsikázás volt a többiek idejéhez képest (fél másodperccel volt lassabb Hamiltonnál). Vettel is rontott, így ő be sem fejezte körét, bár valószínűleg amúgy sem nagyon törte volna magát, a címvédő így a kilencedik helyről indulhat. Nico Hülkenberg is mért kör nélkül zárt a 10. pozícióban.

Button és Vettel elől mindenki a lágy gumikkal rajtol, így érdekes lesz látni, hogy ők ketten mire mennek majd az eltérő taktikával. Az ő rajthelyezésük ennek fényében már nem is tűnik annyira rossznak.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!