Hamilton: Nehéz mosolyogva viselni, ha minden ellened fordul - F1VILÁG.HU

Hamilton: Nehéz mosolyogva viselni, ha minden ellened fordul

HIRDETÉS
FORMULA 1 - GP of Austria 2017

Meglehetősen kedvetlennek és lehangoltnak tűnt a hétvégi Osztrák Nagydíjon a Mercedes háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton – a brit elárulta, miért volt ez így.

Hamilton számára nem alakult jól a spielbergi hétvége, miután Sebastian Vettel további 5 ponttal növelni tudta a köztük lévő különbséget a bajnoki összetettben.

A Mercedes versenyzője annak tudatában érkezett meg a Red Bull Ringre, hogy pontosan tudta, váltócsere miatt rajtbüntetést kap majd az időmérő után – bár erről a nyilvánosság csak pénteken szerzett tudomást.

Hamiltont ráadásul a Vettellel történt bakui incidensről is rengeteget faggatták a hétvége során.

A háromszoros világbajnok szemmel láthatóan kissé lehangoltan és zárkózottan járt-kelt a spielbergi paddockban, ennek ellenére maximális erőbedobással készült a vasárnapi futamra, amit végül a 4. helyen zárt.

A leintés után Hamilton elárulta, valóban nehéz hétvégén van túl, és pontosan tudja, hogy ez meglátszott a viselkedésén is.

„Azt gondolom, hogy fontos volna, hogy azok az emberek, akik nézik a versenyeket, és akik tudósítanak azokról, hogy türelmesek legyenek velünk, versenyzőkkel szemben” – mondta a brit.

„Az ember nem lehet elégedett, ha nem jönnek az eredmények. És versenyzőként mi mindent feláldozunk azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.”

„Ha személyesen nem tudsz jól teljesíteni, és a dolgok ellened fordulnak, azt nehéz mosolyogva viselni. Az azt jelentené, hogy nem érdekel eléggé. De az igazság az, hogy engem nagyon is érdekel.”

Hirdetés

„Vannak napok, melyek fájdalmasabbak, és vannak olyanok, melyek könnyebben alakulnak. De amikor önök cikkeket írnak, vagy éppen hozzászólásokat, ezt kérem, tartsák észben. Ez nem annak a jele, hogy hálátlan vagyok, vagy ilyesmi.”

Hamilton hozzátette, kőkeményen dolgozik azért, hogy legyőzze Vettelt a 2017-es szezonban, és megszerezze pályafutása negyedik világbajnoki címét.

„Nagyon intenzív ez a küzdelem – amit egyébként imádok, és a csapat is imád. De meg akarom nyerni ezt a bajnokságot. Momentán 20 pont a hátrányom, de még sok van hátra, és egy verseny alatt fordulhat a kocka.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!