Hamilton nem változtat agresszív hozzáállásán - F1VILÁG.HU

Hamilton nem változtat agresszív hozzáállásán

HIRDETÉS

Lewis Hamilton kijelentette, hogy nem fogja visszafogni magát a következő futamnak helyet adó Japán Nagydíjon, ugyanis tisztában van azzal, hogy továbbra is agresszíven kell versenyeznie, ha életben akarja tartani bajnoki esélyeit a szezon hátralévő részében.


Lewis Hamilton kijelentette, hogy nem fogja visszafogni magát a következő futamnak helyet adó Japán Nagydíjon, ugyanis tisztában van azzal, hogy továbbra is agresszíven kell versenyeznie, ha életben akarja tartani bajnoki esélyeit a szezon hátralévő részében.

A McLaren brit versenyzője egyetlen pontot sem szerzett az elmúlt két futamon, mellyel visszacsúszott a bajnokság harmadik helyére, és jelenleg 20 pont a lemaradása Mark Webberrel szemben, négy futammal a vége előtt.

Bár mindkét alkalommal egy baleset vetett véget versenyének, Hamilton nem gondolja, hogy vissza kellene vennie, sokkal inkább úgy érzi, továbbra is agresszíven és keményen kell támadnia, mert csak így érhet fel a csúcsra.

„Még nem végeztem el a dolgomat Suzukában” – mondta. „A tudásom legjavát nyújtottam a tavalyi évben, de az autónk egyszerűen nem volt elég gyors.”

„Idén viszont semmit nem fogok visszafogni, ugyanis egy jó eredményre van szükségem ahhoz, hogy életben tartsam bajnoki reményeimet, és ez fog az agyamban járni onnantól kezdve, hogy péntek reggel beülök az autóba.”

„Most nem szabad visszafognunk magunkat, sőt, minden eddiginél keményebben kell hajtanunk, máskülönben lemondhatunk arról, hogy az idei évben bajnokok leszünk.”

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy gondolja, hogy az elmúlt versenyeken törtét visszaesés nem, hogy letörte volna, sokkal inkább feltüzelte csapatát, így minden tőlük telhetőt meg fognak tenni azért, hogy versenyképesek legyenek Japánban.

„Óriási figyelemmel és elkötelezettséggel dolgozunk az egész szezonban. Az egyéni-, és a konstruktőri bajnokságban elfoglalt jelenlegi helyzetünk pedig még inkább arra ösztönöz minket, hogy még keményebben hajtsunk céljaink elérése érdekében” – mondta a brit szakember.

„Azt gondolom, hogy az összes csapat elmondhatná magáról, hogy több pontot érdemelt volna az idei szezonban, de mindenkinek voltak peches pillanatai. Mint egy szervezet, természetesen nem támaszkodhatunk a szerencsére, azonban optimista vagyok, hogy megváltozik a helyzet, és eredményesek leszünk az utolsó négy versenyen.”

Hirdetés

„Az elmúlt időszakban történtekből tanulni fogunk, és még keményebben fogunk támadni, mert tudjuk, hogy csak így tudunk eredményesek lenni.”

„Mindent tudunk arról, hogy milyen a végsőkig harcban lenni. A csapat összes dolgozójában teljes mértékben megbízom, és támaszkodom is rájuk, mert csak így tudjuk kihozni magunkból a száz százalékot egészen a szezon végéig.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!