Megosztás:

Hamilton nyert, a Mercedes világbajnok lett Austinban!

Hamilton újabb lépést tett a világbajnoki cím felé.
Hamilton újabb lépést tett a világbajnoki cím felé. © Mercedes AMG Petronas Motorsport

Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája megnyerte az Amerikai Nagydíjat, a második helyen Sebastian Vettel végzett a Ferrarival, a harmadik pedig a német csapattársa, Kimi Räikkönen lett.

Sebastian Vettel rendkívül jól kapta el a rajtot, azonnal sikerült megelőznie Lewis Hamiltont, ám mögöttük, a harmadik helyért is nagy csata alakult ki Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo között. A Mercedes és a Red Bull harca az első körökben folytatódott, de Hamilton sem hagyta annyiban, hogy bajnoki ellenfele legyűrte őt a startnál, és a 6. körben visszavette a Ferraritól a vezető helyet.

Hamilton ezt követően nem adta ki kezéből az elsőséget, és magabiztosan állt az élen a verseny végéig.

Ricciardo a 16. körig tudott küzdeni a pályán, az ausztrál számára ugyanis ekkor motorhiba miatt véget ért a verseny. Csapattársa, Max Verstappen kiválóan zárkózott fel a 16. helyről, így a kiállása előtt kis időre vezette is a futamot.

Fernando Alonsót és a McLarent újra egy motorhiba hátráltatta, a spanyol számára a 25. körben ért véget az Amerikai Nagydíj – a kétszeres világbajnok csalódottságának csapatrádión is hangot adott, és közölte, újabb értékes pontokat buktak a hiba miatt.

Nemcsak a bajnoki riválisok között, hanem Räikkönen és Bottas között is kialakult egy Ferrari-Mercedes párharc, Räikkönen a 42. körben megelőzte honfitársát. A verseny végén is kialakultak csaták az élmezőnyben: Vettel két kiállása miatt Bottas mögé került, azonban legyűrte a finnt, majd csapattársa, Räikkönen mellett is elment.

Ezt követően Verstappen is megelőzte a Mercedest, felzárkózott a negyedik helyre, majd a Ferrari finnjét akarta utolérni. Ez sikerült is neki, a célba érkezésük előtt megelőzte Räikkönent, azonban mindezt úgy tette, hogy levágta a kanyart, ezért utólag 5 másodperces büntetéssel sújtották – ez számára már a dobogós ünneplésre készülve derült ki, így helyet kellett cserélnie a Ferrari pilótájával.

tabla
MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Az időeltolódás miatt vasárnap esti program lesz az Amerikai Nagydíj a szurkolók számára.

Hozzászólások

( komment)