Hamiltoné a pole Belgiumban, Vettel második - F1VILÁG.HU

Hamiltoné a pole Belgiumban, Vettel második

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes AMG Petronas Motorsport

Pályafutása 68. rajtelsőségét szerezte a Forma-1-es Belga Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton, ezzel beállította Michael Schumacher rekordját. A 2. helyről Sebastian Vettel, a 3. pozícióból Valtteri Bottas rajtol.

Az időmérő edzésen nem zavarta meg a mezőnyt az eső, kellemes, 24 fokos hőmérséklet mellett zajlott a kvalifikáció, amelynek az első szakaszában folytatódott a Williams hétvégi vesszőfutása. Pénteken délelőtt Felipe Massa csúnyán összetörte autóját, emiatt a második tréningen nem is tudott körözni, az időmérőn pedig rögtön a Q1-ben búcsúzott csapattársával, Lance Stroll-lal együtt. Massa ráadásul öthelyes rajtbüntetést is kapott, amiért a harmadik szabadedzésen a dupla sárga zászlót figyelmen kívül hagyta, és nem lassított le megfelelő mértékben.

A Williamsek mellett a két Sauber is búcsúzott a Q1-ben, rajtuk kívül pedig Daniil Kvyat számára ért véget még az időmérő.

Az időmérő második szakaszában a két Haas, valamint a két McLaren mellett Carlos Sainz is búcsúzott. Stoffel Vandoorne, a McLaren pilótája egyébként összesen 65 rajthelynyi büntetést gyűjtött össze a hétvégére, így a mezőny végéről kell majd indulnia.

1

Meglepetésre mindkét Renault továbbjutott a Q3-ba, azonban alig kezdődött el az utolsó szakasz, Jolyon Palmer autójában a váltó olajnyomása elment, és kiállni kényszerült – már a Q2-ben is akadtak problémái, ám az utolsó szakaszban egyetlen kört sem tudott megtenni, így csak a 10. hely lett az övé.

Lewis Hamilton körrekorddal Michael Schumacher pole-rekordját is beállította, miután 68. rajtelsőségét szerezte meg a Belga Nagydíjon. Az időmérő után Ross Brawn is gratulált Hamiltonnak, és átadta számára a Schumacher család gratulációját.

[tie_full_img]2[/tie_full_img]

Vettel remek kört rakott össze a kvalifikáció végére, 2 tizedmásodperccel maradt el a Mercedestől, mögötte pedig Valtteri Bottas végzett. Mögötte honfitársa, Kimi Räikkönen lett a negyedik – a Ferrari-pilóta utolsó gyorskörén hibázott, így elvette a gázt, és már csak arra koncentrált, hogy szélárnyékot adjon Vettelnek.

Hirdetés

Max Verstappen jóslata bevált szombatra, a fiatal Red Bull-pilóta úgy tippelte, hogy az ötödik-hatodik hely lehet az övék, és ez így is lett: a holland az ötödik, Daniel Ricciardo pedig a hatodik lett.

[tie_full_img]3[/tie_full_img]

A Renault számára Nico Hülkenberg nyújtja a vigaszt, aki a hetedik helyen zárt az időmérőn, mögötte pedig a két Force India, Sergio Perez és Esteban Ocon sorakozhat majd fel a rajtrácson.

Az időmérő edzés végeredménye:

[tie_full_img]idomero[/tie_full_img]

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!