Heidfeld reméli, jó taktikai döntést hoztak - F1VILÁG.HU

Heidfeld reméli, jó taktikai döntést hoztak

HIRDETÉS

Nick Heidfeld az időmérő edzésen a harmadik szakaszba juttatta a Renault versenygépét, ahol a gumispórolás érdekében nem teljesített mért kört, így végül a kilencedik pozíciót szerezte meg.


Nick Heidfeld az időmérő edzésen a harmadik szakaszba juttatta a Renault versenygépét, ahol a gumispórolás érdekében nem teljesített mért kört, így végül a kilencedik pozíciót szerezte meg.

Heidfeld arról számolt be, hogy a szabadedzéseken is minden rendben ment, így bizakodva várták a kvalifikációt. Az első etapban ugyan kisebb problémájuk akadt a forgalommal, ám a második, illetve harmadik szakaszt gond nélkül teljesítették.

„A harmadik szabadedzésen kipróbáltunk néhány kisebb beállítás-módosítást, és minden a terv szerint haladt, nagyobb gond nélkül” – nyilatkozta Heidfeld.

„Az időmérőn a Q1 nem úgy sikerült számomra, ahogyan azt szerettem volna, mert úgy terveztem, egy kört fogok megtenni, hogy spóroljak a gumikkal. Sajnos forgalomba kerültem a mért köröm alatt, aminek következtében le kellett lassítanom, és folytatnom kellett, majd több kört tettem meg, mint amit akartam.”

„A Q2 rendben volt, de tudtuk, hogy még tovább kell fejlődnünk azért, hogy előrébb jussunk. Szóval egy újabb kört teljesítettünk az új szett lágy gumin, ami sikeres volt, így kilencedikként a top 10-be kerültem. A Q3-ban láttam, hogy Sutil nem jött ki, ezért mi is visszamentünk a bokszba, mert tudtuk, hogy az előttünk állók meglehetősen gyorsabbak nálunk.”

A német versenyző nem volt túl boldog, amikor csapata visszahívta őt a garázsba, ám utólag belátja, hogy ez volt a megfelelő döntés.

„Természetesen amikor az autóban ülsz és szólnak, hogy menj vissza, te kint szeretnél maradni, és tovább csinálni. De ez volt a helyes döntés, mert így tudtunk spórolni az abroncsokkal.”

Heidfeld elmondta, a mai eredmény reális, ám a holnapi céljuk az lesz, hogy tovább küzdjenek, és minél több pontot szerezzenek.

„Nyilván feljebb szeretnénk kerülni a 9. és a 11. helyezéseknél, de a mai tempónkat reálisan nézve ez az a pozíció, ahol valóban állunk. Szóval várjuk a holnapot, kemény verseny lesz.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!