Megosztás:

Horner: Maxnak nagy szüksége volt már erre

Horner sem hitte, hogy ilyen remek autójuk van.
Horner sem hitte, hogy ilyen remek autójuk van. © Red Bull Racing

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner egy kitűnő hétvégét könyvelhet el. A csapat mindkét versenyzője a dobogón végzett, ráadásul úgy, hogy Max Verstappen meg is nyerte a maláj futamot.

A Mercedes és a Ferrari csatája eddig kicsit háttérbe szorította a Red Bullt, de most bebizonyították, hogy vannak olyan versenyképesek, mint a két rivális.

Ugyan Räikkönen már az elején feladni kényszerült a versenyt, s a másik Ferraris, Vettel pedig az utolsó helyről indulhatott, de ez aligha von le bármit is a Red Bull érdemeiből.

Verstappen a harmadik pozíciót szerezte meg a kvalifikáción, és a futam közben előzte meg az éllovas, Lewis Hamiltont, ami igazán meglepte még a csapatot is.

„Meghaladta a várakozásainkat, hogy így meg tudtuk verni a Mercedest.” – kezdte Horner.

„Azt tudtam, hogy nagyszerű autónk van, de nem hittem, hogy ennyire remek.”

A csapatfőnök úgy véli, a hollandnak már rég kijárt ez a győzelem, és ez újabb motivációt adhat neki.

„Idén annyi balszerencse érte Maxot, de ma a versenyen ő dominált. Ez egy remekül kézben tartott futam volt.”

Verstappen másodjára ünnepelhetett a dobogó legtetején Forma-1-es karrierje során, és többször is nyilatkozott úgy édesapja, hogy fia elhagyja a csapatot, ha nem jönnek a további sikerek.

„Nagyon örülök a győzelmének, mert legutóbb áprilisban tudott nyerni, és már nagyon szüksége volt erre.” – tette hozzá Horner.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Sebastian Vettelnek, a Ferrari versenyzőjének rendkívül nehéz hétvégéje volt a malajziai: a...

Hozzászólások

( komment)