Horner nem tudja hova tenni Verstappen hibáját - F1VILÁG.HU

Horner nem tudja hova tenni Verstappen hibáját

HIRDETÉS

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, nem nagyon találnak magyarázatot arra, Max Verstappen miért érkezett meg a bokszba a vasárnapi Amerikai Nagydíjon, amikor nem is várták őt.


A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, nem nagyon találnak magyarázatot arra, Max Verstappen miért érkezett meg a bokszba a vasárnapi Amerikai Nagydíjon, amikor nem is várták őt.

A holland versenyző értékes másodperceket veszített kerékcseréje során, mert elmondása szerint félreértett valamit a rádión, és azt gondolta, be kell hajtania a bokszba.

Horner szerint azért is érthetetlen Verstappen hibája, mert abban a körben semmiféle kommunikáció nem zajlott köztük és a versenyző között.

A hiba végül nem került semmibe – Verstappen ugyanis műszaki probléma miatt kiesett a versenyen.

„Ez egy teljesen szokatlan dolog volt. Megérkezett a bokszba, és közölte, hogy itt vagyok a bokszutcában” – mondta a szakember.

„Nem vagyunk túl jók a gumifalrakásban, ha nem tudjuk, hogy érkeznek a versenyzők! Kár volt érte, de valójában nem jelent semmit a dolog a kiesés miatt.”

Arra a kérdésre, hogy Verstappen mit érthetett félre a rádión, Horner így felelt: „Abban a körben nem hallhatott semmit. Az előző körben igen. Mondtuk neki, hogy nyomja, és csökkentse a távolságot Nicóhoz képest, mert megpróbálkozunk egy elévágással.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!