Megosztás:

Köszönetet mondott Buttonnak a McLaren

Button szerződése év végén lejár a McLarennél.
Button szerződése év végén lejár a McLarennél. © McLaren

Köszönetet mondott korábbi versenyzőjének, Jenson Buttonnak a McLaren Forma-1-es csapata – a brit világbajnok jövőre már nem lesz tagja a patinás istállónak.

Button 2010-ben lett a McLaren versenyzője – azok után, hogy a Brawn GP színeiben megszerezte a világbajnoki címet a Forma-1-ben.

A 37 éves versenyző 2010 és 2012 között 8 versenyt nyert a McLaren színeiben, a tavalyi szezont követően pedig úgy döntött, befejezi az F1-es versenyzést.

Button idén egy alkalommal mégis rajthoz állt a száguldó cirkuszban, méghozzá Monacóban, amikor Fernando Alonso a legendás Indianapolis 500-on vett részt.

A brit szerződése az év végén lejár, a jövőben pedig már nem lesz tartalékosa a McLarennek. Eric Boullier, a wokingi gárda versenyigazgatója pedig köszönetet mondott a 2009-es év legjobbjának.

„Jenson egy briliáns versenyzője és nagykövete volt a csapatunknak, a Forma-1-nek, és Angliának” – mondta a szakember.

„Szerződése lejár az év végén, de mindig tagja marad a McLaren családjának, és mindig különleges helyet foglal el nálunk. De ilyen az élet – egy újabb lépés, egy újabb fejezet következik azzal, hogy Lando [Norris] lesz a McLaren tartalékversenyzője.”

Bár a Forma-1-ben nem áll rajthoz többé, Button még nem hagy fel a versenyzéssel.

„Versenyezni fogok valahol jövőre. Nem tudom, hogy Amerikában, Európában esetleg Japánban… Van néhány opció, de szeretnék egy teljes idényt végigversenyezni” – mondta Button azok után, hogy egy futamon nemrég rajthoz állt a Super GT sorozatban.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Miközben a Ferrari, a Mercedes és a Renault nemrég kifejezte nemtetszését a tervezett 2021-es...

Hozzászólások

( komment)