Megosztás:

Kubica: Gond nélkül tudok Forma-1-es autót vezetni

Kubica néhány hete tesztelte a Lotus 2012-es autóját.
Kubica néhány hete tesztelte a Lotus 2012-es autóját. © Renault Sport F1

A korábbi futamgyőztes, Robert Kubica azt mondja, a Renault által biztosított teszten bebizonyosodott, hogy mindenféle fizikai korlát nélkül újra tud Forma-1-es versenyautót vezetni.

A lengyel versenyző néhány hete, Valenciában 115 kört tett meg a Lotus 2012-es versenyautójával, később pedig úgy nyilatkozott, szeretne ismét tagja lenni az F1-es mezőnynek.

Kubica Forma-1-es pályafutása 6 éve tört derékba, amikor egy olaszországi raliversenyen balesetet szenvedett, jobb keze pedig súlyosan megsérült.

„Rengeteget dolgoztam a fizikai kondíciómon. Soha nem voltam még ennyire fitt, még az aranyéveimben sem, amikor az F1-ben versenyeztem” – mondta magabiztosan Kubica.

„Először életemben a súlyom is kisebb, mint 2008-ban. És kiderült, hogy az F1-es versenyautó vezetése nem olyan ijesztő és távoli, mint amilyennek tűnt. Még azt is el tudom mondani, hogy az F1-es autót szinte a legkönnyebb vezetni a balesetemet követő fizikai korlátaim mellett.”

„Most már jobban alszom, mert tudom, hogy mindenféle probléma és korlátozás nélkül tudok Forma-1-es autót vezetni, és tudok gyors, valamint következetes lenni.”

Kubica azt mondta, az első pár kör valósággal „sokkolta”, annyira kényelmesen érezte magát az autóban.

„Az egyik legjobb pillanat az volt, amikor az első etap után visszatértem a bokszba, és láttam, hogy mindent irányításom alatt tartok, és semmi sem változott.”

„Az első 3 kör után úgy éreztem, nem hagytam ki többet 1 hónapnál. Sokkolt a dolog, mert rengeteg kérdőjel volt bennem ennyi év után... Nagyon kényelmesen éreztem magam a pilótafülkében.”

A 32 éves lengyel azt mondja, bár szeretne újra F1-es versenyző lenni, tudja, hogy két lábbal a földön kell járnia.

„Tudom, hogy a rajongókat és a motorsport világát fellelkesítette ez a teszt, de nincs értelme túlizgulni. Az idő majd megmondja. Rengeteg minden történt az elmúlt 6 évben, sokat változtam én is.”

„Dolgozni fogok azért, hogy elérjem a kitűzött célomat. De még túl korai megmondani, hogy összejön-e. De a legkomolyabb célok elérésére fogok felkészülni.”

„Azt hiszem, 2 éve nem sok esélyt adtak nekem arra, hogy visszatérjek az F1-be, de sikerült, megcsináltam, szerintem stílusosan.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton nagyon reméli, a folytatásban már nem alakul...

Hozzászólások

( komment)