Massa tudja, mit kell tennie ülése megtartásáért - F1VILÁG.HU

Massa tudja, mit kell tennie ülése megtartásáért

HIRDETÉS

Felipe Massa tisztában van azzal, hogy mit kell tennie annak érdekében, hogy megtarthassa versenyzői ülését a jövő évben, véli a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali.


Felipe Massa tisztában van azzal, hogy mit kell tennie annak érdekében, hogy megtarthassa versenyzői ülését a jövő évben, véli a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali.

Brit lapértesülések szerint a brazil versenyzőnek még van esélye arra, hogy hosszabbítson csapatával a 2013-as szezonra, jóllehet eddig elég gyengén teljesített, és a 2010-es Német Nagydíj óta még csak a dobogóra sem állhatott fel.

Massa jelenleg 139 ponttal van lemaradva csapattársa, a listavezető Fernando Alonso mögött az idei bajnokságban. Bár a spanyol 40 ponttal vezet, a Ferrari csak a negyedik a konstruktőrök versenyében, éppen azért, mert Massa nem hozza a pontokat.

„Úgy gondolom, hogy Felipe nagyon jól tudja, mit kell tennie” – mondta a csapavezető. „Maximálni kell a teljesítményét, mert szükségünk van arra, amit tud a volán mögött. Pontokra van szükségünk ahhoz, hogy harcba szállhassunk az első helyért a konstruktőrök versenyében, továbbá hogy pontokat vegyünk el a többiektől az egyéni bajnokságban.”

„Tudja, hogy néhány nagyon fontos verseny áll előtte, mint versenyző, és mint a Ferrari csapatának oszlopos tagja.”

Domenicali persze tisztában van azzal is, hogy a Ferrari is segíthet Massának azzal, hogy egy gyorsabb autót biztosít számára a szezon második felében.

„Javítanunk kell az autón és biztos vagyok abban, hogy jó munkát fog tudni végezni” – mondta az olasz szakember, aki hozzátette, hogy egyelőre semmi nem sürgeti őket jövő évi felállásuk véglegesítésében.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!