Megosztás:

Megizzadt a kettős győzelemért a Ferrari a Hungaroringen!

Vettel nyert, Räikkönen második lett a Hungaroringen.
Vettel nyert, Räikkönen második lett a Hungaroringen. © Scuderia Ferrari

Sebastian Vettel vezetésével kettős győzelmet aratott a Ferrari Forma-1-es csapata a 32. Magyar Nagydíjon. A német, valamint Kimi Räikkönen mögött Valtteri Bottas futott be a 3. helyen. Hamilton csak 4.

A rajtot jól kapták el a Ferrarik, Vettel megőrizte a vezetést, Räikkönen pedig szorosan követte őket. A Mercedesekre közben komoly nyomást gyakoroltak a Red Bullok, a 2-es kanyarban azonban Max Verstappen és Daniel Ricciardo összeütköztek, minek következtében az ausztrál defektet kapott, majd a 3-as kanyar kijáratánál megpördült – ezzel véget is ért számára a verseny.

A pályára került törmelékek, valamint Ricciardo autója miatt be kellett küldeni a biztonsági autót, Verstappen pedig 10 másodperces időbüntetést kapott.

Ricciardo természetesen nem volt elragadtatva attól, hogy saját csapattársa ütötte ki a versenyből, a rádión egész egyszerűen „lúzernek” nevezte a hollandot.

11. körben Vettel előnye már 3 másodperc volt Räikkönen előtt, miközben Hamiltonnal közölték, hogy informatikai gondjaik vannak a garázsban.

Mindeközben Vettelnek sem volt sétagalopp a verseny az élen, a kormányművel akadtak ugyanis problémái, eközben pedig feltartotta a mögötte haladó Kimi Räikkönent – legalábbis a finn szerint.

A Ferrarik közül Vettel érkezett ki előbb a bokszba, majd 1 körrel később követte őt csapattársa is, aki éppen csak a német mögé érkezett vissza a kiállás után.

2

„Megvolt a tempóm ahhoz, hogy tovább kint maradjak” – mondta Räikkönen, rámutatva, hogy nem feltétlenül ért egyet csapat a stratégiájával.

Az első etapot Max Verstappen húzta a legtovább, ám végül ő is kiment kerékcserére – ahol ráadásul le kellett töltenie 10 másodperces időbüntetését is. A holland így Hamilton mögé csúszott, vissza.

A Mercedesek eközben rákapcsoltak, és nagy tempóban közeledtek a Ferrarik mögé. A német istállónál aztán hoztak egy taktikai döntést: megkérték Bottast, hogy engedje el maga mellett csapattársát, hogy az támadni tudja Räikkönenéket.

Hamilton végül nem járt sikerrel, így a verseny utolsó körében visszaengedte maga elé Bottast, aki így végül a 3. helyen futott be.

A versenyt pedig a pole-ból induló Sebastian Vettel nyerte meg 1 másodperces előnnyel csapattársa, Kimi Räikkönen előtt.

1

Hamilton mögött Max Verstappen zárt az 5. helyen, míg Fernando Alonso a remeknek mondható 6. pozícióban futott be, és Stoffel Vandoorne is pontot szerzett a McLarennel, hiszen 10. lett.

Nemcsak a brit istállónál örülhetnek, hanem a Force Indiánál is, hiszen Sergio Perez 8., Esteban Ocon 9. lett, és pontot szerzett még Carlos Sainz is, akit a 7. pozícióban intett le a kockás zászló.

A Felipe Massát helyettesítő Paul di Resta technikai problémák miatt végül kiesett.

A Forma-1-es bajnokság augusztus végén folytatódik majd a Belga Nagydíjjal.

A Magyar Nagydíj végeredménye:

race
MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Olasz médiajelentések szerint a szeptember eleji Olasz Nagydíjon a Ferrari csapata bejelenti,...

Hozzászólások

( komment)