Mercedes: Hamilton nyerhetett volna Brazíliában - F1VILÁG.HU

Mercedes: Hamilton nyerhetett volna Brazíliában

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes AMG Petronas Motorsport

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint Lewis Hamilton a bokszutcából rajtolva nyerhetett volna a múlt hétvégi Brazil Nagydíjon.

A négyszeres világbajnok azért volt kénytelen a bokszból nekivágni a versenynek, mert az időmérő edzés elején összetörte autóját, csapata pedig később motort cserélt a Mercedesben.

Hamilton végül a 4. helyen ért célba a vasárnapi versenyen, mindössze 5,4 másodperccel lemaradva a győztes Sebastian Vetteltől.

Amikor az Autosport című brit szaklap arról kérdezte Toto Wolff motorsport-igazgatót, volt-e esélye Hamiltonnak a győzelemre, a szakember így felelt: „Igen, szerintem a győzelem lehetséges lett volna.”

„Ő volt a leggyorsabb a pályán. De nem szabad elfelejteni, hogy Sebastian a verseny egészében kontrollálta a tempót – kivéve az utolsó köröket. Szóval vélhetően nem láttuk a valós versenyt.”

Wolff elárulta, a versenyt megelőző stratégiai értekezleten úgy számoltak, egy sima versenyen Hamilton számára a 4. hely lehet a legjobb eredmény.

„Amikor megvitattuk a dolgot délelőtt, úgy gondoltuk, hogy a reális cél egy biztonsági autós szakasszal a 4. hely. Be is jött egyszer a safety car, ami segített egy kicsit. De túl kicsi volt a tempókülönbség a Ferrarikhoz képest, hogy ennél többet elérjünk.”

„Számomra ez volt a legjobb 4. hely, amit valaha láttam. Az, hogy a bokszból indult, és 5,4 másodperces hátrányban ért célba, lenyűgöző teljesítmény.”

F1VILÁG EXTRA – CSINOS RAJTRÁCSLÁNYOK!

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!