A Mercedes szoros csatára számít - F1VILÁG.HU

A Mercedes szoros csatára számít

HIRDETÉS
Fotó: Pirelli

Az Orosz Nagydíj pénteki első szabadedzésen még a Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen mögött végzett Bottas és Hamilton, a délutáni edzésen viszont már jócskán lemaradtak a két Ferraritól.

„Egy kicsit nehéz napot zártunk.” – kezdte Hamilton.

„Mindent megtettünk, amit kellett, de a hosszú etapokon a Ferrari nagyon-nagyon gyorsnak tűnik az autó egyensúlyát illetően, úgyhogy most ki kell találnunk, hogyan javíthatnánk a tempónkon.”

„A gumi nagyon nehéz eset, könnyű kiesni az optimális tartományból. Amikor működik, akkor viszont jónak tűnik.”

A brit csapattársa, Valtteri Bottas a harmadik lett, aki még így is 0,670 másodperccel maradt le az élen végző Vetteltől.

„Folyamatosan tanulunk a gumikról rövidtávon és hosszútávon, és úgy fest, egy körön még mindig sok munka áll előttünk, hogy kihozzuk a maximumot az ultralágy abroncsokból, és ma este erre kell a hangsúlyt fektetünk.” – mondta a finn.

„De arról sem feledkezhetünk meg, hogy mennyire fontos a verseny. Jól kezdtük a hétvégét, az autó jónak érződik, és az egyensúly is jó.”

„Jól indultunk, de keményen kell dolgoznunk, hogy az időmérőre javítsunk a köridőn.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!