Megosztás:

A Mercedesnél lassan már sajnálják Vettelt

Lauda: senki nem akar így nyerni.
Lauda: senki nem akar így nyerni. © Scuderia Ferrari

Jobban örülnének a Mercedesnél, ha megküzdhetnének a bajnoki címért, és az nem a Ferrari műszaki problémáin úszna el Vettel számára.

Niki Lauda, a Mercedes elnöke nagyon büszke csapatára és Lewis Hamiltonra, miután megnyerték a Japán Nagydíjat, és Sebastian Vettel kiesése miatt ezzel 59 pontra nőtt a brit előnye a világbajnoki pontversenyben.

„Tökéletes versenyt teljesített, mert remekül gazdálkodott a gumikkal a magas hőmérsékleten, ami egyébként a Mercedesnek annyira nem kedvez. Mindent jól csinált, ehhez csak gratulálni lehet” – nyilatkozta Lauda Hamiltonról.

A verseny vége azonban nem volt izgalommentes számukra, hiszen Max Verstappen utolérte Hamiltont, és támadni is kezdte.

„Tudtam, hogy ha nyomni kezdi, Lewis nem fogja elengedni. Nem gondolnám, hogy sikerült volna megelőznie, de a Red Bull megint gyors volt.”

Lauda elmondta, együtt éreznek a Ferrarival és Vettellel, hiszen jobban örülnének, ha úgy nyernék meg a bajnokságot, hogy kemény csatákat vívnak a versenypályán.

„A pontbeli előny az újbóli Vettel-probléma miatt megugrott. Ez egy óriási lépés, mert már csak négy verseny van hátra, viszont csak akkor mondhatjuk, hogy nyert, ha ez már megtörtént. Mindig számolok Vettellel.”

„Lassan már sajnálom őt. Azt gondolja az ember, hogy szerencse, hogy ő és nem mi. De a másik oldalról senki nem akar így nyerni. Hogy mi történik a Ferrarinál, azt nekik kell megnézni és ezeket a kis apró hibákat kijavítani. A lehető leggyorsabban.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Igazán felelőtlen volt a Japán Nagydíj leintését követően a verseny győztese, Lewis Hamilton. A...

Hozzászólások

( komment)