Mi történik, ha nem lesz verseny Koreában? - F1VILÁG.HU

Mi történik, ha nem lesz verseny Koreában?

HIRDETÉS

Jelenleg is szakad az eső a Koreai Nagydíj helyszínén, ahol áll a verseny, ugyanis azt három körrel a kezdés után piros zászlóval megszakították a borzalmas körülmények miatt.


Jelenleg is szakad az eső a Koreai Nagydíj helyszínén, ahol áll a verseny, ugyanis azt három körrel a kezdés után piros zászlóval megszakították a borzalmas körülmények miatt.

A futam kezdését már alapból tíz perccel későbbre halasztották, és a biztonsági autó mögül rajtolt el a mezőny, ugyanis a szombat este óta tartó eső nem hagyott alább, és borzalmasan csúszós pálya fogadta a versenyzőket, akik folyamatosan panaszkodtak a körülményekre a safety car mögött eltöltött körökben.

Mivel nagyon úgy tűnik, hogy egy ideig még nem áll el az eső, tehát nem is javulnak a körülmények, félő, hogy nem fogják újraindítani a futamot, ráadásul Koreában gyorsan besötétedik, így sokat nem várhatnak a szervezők.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon kapnak-e pontokat a versenyzők egy ilyen verseny után?

Mivel három kör már lement, hivatalosan is kezdetét vette a Koreai Nagydíj, ami azt jelenti, hogy ha több akció már nem lesz a pályán, fél pontokat kapnak a pilóták, mert teljes pontok csak akkor járnak, ha a versenyzők teljesítik a futam minimum 75%-át, ami a koreai ringen 42 kört jelent.

Ez esetben a rajtsorrend alapján osztanák ki a fél pontokat.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!