Norrist még nem hozza a Forma-1-be a McLaren - F1VILÁG.HU

Norrist még nem hozza a Forma-1-be a McLaren

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

Sorra nyeri a versenyeket a Forma-3-ban, a McLaren szerint azonban még idő kell Lando Norrisnak ahhoz, hogy bemutatkozhasson a Forma-1-ben.

A brit tehetség a hétvégén ismét két futamgyőzelmet szerzett, ezzel tovább növelte pontelőnyét a Forma-3-as Európa-bajnokágon, így jó eséllyel pályázik a sorozat bajnoki címére.

Korábban ebben a szériában bontogatta szárnyait például Max Verstappen és Lance Stroll is, akik rögtön ebből a kategóriából kerültek fel a Forma-1-be az elmúlt években.

Norrisnak azonban jövőre még vélhetően nem lesz helye az F1-ben: bár Zak Brown, a McLaren ügyvezetője egyértelműen a jövő csillagának tartja az ifjú britet, vélhetően a Forma-2-ben fognak ülést találni neki 2018-ra.

„Egyetlen csapat sem kérte ki őt” – mondta Brown. „A jelenlegi terv az, hogy a Forma-2-ben helyezzük el. Határozottan úgy gondolom, hogy elég gyors a Forma-1-hez, de nem szabad elsietni a dolgokat, tapasztalatot kell gyűjtenie.”

„Kétségkívül ő a jövőbeli csillagunk, és kétlem, hogy jelen állás szerint beültetjük őt egy másik F1-es csapathoz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!