Petrov: Raikkönen mellett akarok versenyezni - F1VILÁG.HU

Petrov: Raikkönen mellett akarok versenyezni

HIRDETÉS

Vitaly Petrov mindent megtesz annak érdekében, hogy jövőre is a Renault versenyzője legyen és lehetőséget kapjon Kimi Raikkönen mellett versenyezni a Forma-1-ben.


Vitaly Petrov mindent megtesz annak érdekében, hogy jövőre is a Renault versenyzője legyen és lehetőséget kapjon Kimi Raikkönen mellett versenyezni a Forma-1-ben.

Bár az orosz versenyző jövője még nem tisztázott a Renault-nál, sőt egyes források szerint a csapat már más pilóta után kutat, Petrov elmondta, hogy minden erejével maradni szeretne, mert tudja, hogy jövőre sokkal jobb lesz.

„Úgy gondolom, hogy a csapat nagyon sok mindenen változtatott és biztos akar lenni abban, hogy közösen előrébb tudunk menni” – mondta. „Tudom, hogy ez az év nem volt jó példa, azonban bocsássanak meg, de még kezdő vagyok. Két éve versenyzek az F1-ben, így rengeteget tanulok és a harmadik évet sokkal erősebb pilótaként kezdhetem meg.”

„2010-ben hibákat vétettem, amiket 2011-ben már nem ismételtem meg, szóval sokat fejlődtem. 2010-ben mindenki láthatta, hogy mennyire nehéz is volt harcolni Robert Kubicával, és élmenő lenni, de 2011-ben fejlődtem.”

„Még mindig követek el hibákat, de az F1 nem a legkönnyebb sportok közül való. Azonban el tudják képzelni, mire leszek képes 2012-ben? Egy újabb lépést tudok előrelépni, és Kimivel együtt, egy csapatban nagyon mókás lesz minden.”

„Ő egy nagyon tapasztalt versenyző, és nagyon szeretnék ennek a csapatnak a tagja lenni. Bízom abban, hogy a csapat jó döntést hoz. Még néhány napot várni kell. Remélem, hogy maradhatok ebben a csapatban, mert nagyon szeretem.”

„Bírom az embereket, jól megy a munka a mérnökökkel és a szerelőkkel, egy nagy család vagyunk. Nem szeretnék csapatot váltani, így imádkozom és várok a válaszra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!