Räikkönen elárulta, miért van még a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Räikkönen elárulta, miért van még a Forma-1-ben

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen úgy érzi, az olasz istálló 2018-ban még erősebb lehet majd, és reméli, neki is esélye lesz a világbajnok címért harcolni.

2017-ben a Ferrari komoly ellenfelévé vált a Mercedesnek a bajnoki küzdelemben, habár az elmúlt versenyeken bajnoki esélyei csorbát szenvedtek a technikai problémák miatt.

Räikkönne a Ferrari küszködésével kapcsolatban feltett kérdésre azt mondta, mindent megtesznek a sikerért, és biztos benne, hogy jövőre még erősebbek lesznek.

„Természetesen szeretnénk minden versenyt kettős győzelemmel zárni” – mondta a finn pilóta a Gazzetta dello Sport című lapnak.

„De a siker rengeteg mindenen múlik, és persze az ellenfeleken is. Idén kétségkívül jó irányba indultunk el, remek munkát végeztünk a télen. És meggyőződésem, hogy jövőre még erősebbek leszünk.”

Räikkönen – aki jövő héten tölti be 38. életévét – egy évig még biztosan Sebastian Vettel csapattársa lesz, hiszen a Ferrari 2018 végéig meghosszabbította szerződését.”

„Jó a kapcsolatunk, és pedig segíti a problémák megoldását, mely javára válik a csapatnak. Már szinte egyből találkoztunk, ahogy ő megérkezett a Forma-1-be, és barátok lettünk. De a pályán természetesen szeretnénk legyőzni egymást.”

A finn kifejtette, nem tervezte még el azt a napot, amikor végleg befejezi F1-es pályafutását.

„Ami azt illeti, még a jövő hétre sincsenek terveim” – mondta nevetve. „De a visszavonulásom után talán ralizok majd élvezetből. A vezetés és a versengés az egyetlen okai annak, hogy még a Forma-1-ben vagyok.”

Hirdetés

„Továbbra is úgy érzem, versenyeket nyerhetek, és a bajnoki címért harcolhatok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!