Megosztás:

Räikkönen: Furcsák ezek a műszaki gondok

Räikkönennek nem volt könnyű versenye vasárnap.
Räikkönennek nem volt könnyű versenye vasárnap. © Scuderia Ferrari

Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője szerint messze elmaradtak vasárnap attól az eredménytől, amit elérhettek volna – sok minden múlt a rajton.

Räikkönen a 10. helyről kezdte meg a japán versenyt, miután váltót kellett cserélni autójában, és öthelyes rajtbüntetésben részesült.

„A rajtpozíciónk ma nem volt ideális. A rajtom jól sikerült a lágy gumikkal, és az első körben akartam szerezni néhány pozíciót, de amikor meg akartam előzni a Renault-t, szélesen fordultam és veszítettem néhány pozíciót, így vissza kellett küzdenem magam.”

Amellett, hogy a rajt sem sikerült jól, a finn elmondta, az ő autója sem működött tökéletesen, a beállításokkal adódtak problémái.

„Egy kicsit furcsa érzéseim voltak az autóban az egész verseny alatt” – folytatta. „Nem volt a legjobb az egyensúly: néhány körön rendben volt, de néha pedig nehezebben bírtam vele. Jó munkát végeztünk, ami az előzéseket illeti, de elmaradtunk az élen állóktól. Nyilvánvalóan messze elmaradtunk a lehető legjobb eredménytől.”

Räikkönen elmondta, nem érti, hogy mostanában mi történik a Ferrarival, hiszen idén szokatlanul sok technikai meghibásodással kell szembenézniük.

„Ami Sebastiant illeti, nem tudom, mi történt. Rengeteget fejlődtünk az elmúlt években csapatként, de most hirtelen úgy tűnik, hogy a semmiből jönnek elő technikai problémáink” – mondta a finn.

„Furcsa, hogy az autónk tökéletesen működik, aztán vasárnap történik valami, amire senki nem számít. Ezen az oldalon még dolgoznunk kell. Aztán nyomni fogjuk az utolsó verseny utolsó kanyarjáig, és majd meglátjuk.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Egy tragikus esemény árnyékolta be a Force India csapatának szuzukai hétvégéjét – az istálló...

Hozzászólások

( komment)