Räikkönen önmagát ostorozza - F1VILÁG.HU

Räikkönen önmagát ostorozza

HIRDETÉS

Önmagát okolja a kiábrándító időmérőért Kimi Räikkönen, a Lotus világbajnok versenyzője.


Önmagát okolja a kiábrándító időmérőért Kimi Räikkönen, a Lotus világbajnok versenyzője.

A „Jégember” csak a hetedik rajthelyet szerezte meg a szombati kvalifikáción, noha úgy gondolta, esélye lesz arra, hogy az élmezőnyben végezzen.

A 33 éves pilóta az időmérőt megelőzően arra kérte csapatát, változtassanak az E20-as versenygépen, ez azonban rossz döntésnek bizonyult.

„Úgy gondoltam, a pénteki szabadedzések alapján harmadikak, vagy negyedikek lehetünk itt” – mondta a finn.

„Eldöntöttem, hogy a szabadedzés után változtatunk az autón, ami talán rossz döntésnek bizonyult. Meglepett, hogy hetedikként zártunk, talán nem kellett volna így döntenem. De az ember próbálkozik, és olykor rosszul sülnek el a dolgok.”

„Az ember megpróbál gyorsabb lenni, bizonyos területeken a határokat feszegeti, és aztán elindul visszafelé. Egész hétvégén türelmesek voltunk, nem próbáltunk ki sok dolgot, mert tudjuk, hogy többé-kevésbé hol kell lennünk.”

„Megpróbáltunk okosak lenni, hogy javítsunk bizonyos területeken, de aztán rá kell jönnünk, hogy ez nem volt jó ötlet. Utólag persze már könnyű megmondani. Ez az, amiért csalódott vagyok. Csalódott vagyok magam miatt, mert én hoztam meg ezt a döntést. Az én választásom volt.”

Räikkönen hozzátette, nem számít arra, hogy a mai versenyen jelentős javulást ér majd el.

„Nem hinném, hogy hirtelen minden megjavul majd, mert nem nyúlhatunk az autóhoz. Talán a sok üzemanyag segít majd, vagy az időjárás változik, de majd a futamon kiderül.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!