Red Bull: Nem figyeltek egymásra versenyzőink - F1VILÁG.HU

Red Bull: Nem figyeltek egymásra versenyzőink

HIRDETÉS

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner természetesen csalódottan nyilatkozott a Török Nagydíj után, ahol versenyzői az élen haladva összeütköztek egymással, mellyel a McLaren megszerezte idei második kettős győzelmét, és az élre ugrott a tabellán.


A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner természetesen csalódottan nyilatkozott a Török Nagydíj után, ahol versenyzői az élen haladva összeütköztek egymással, mellyel a McLaren megszerezte idei második kettős győzelmét, és az élre ugrott a tabellán.

A csapatvezető egyelőre nem kívánta megnevezni, hogy ki volt a felelős a történtekért, azonban azt elmondta, hogy bár versenyzői szabadon harcolhatnak egymással, mindig azt kérik tőlük, hogy adjanak helyet egymásnak, ami ezúttal nem történt meg.

„Amit mindig kérünk, hogy a versenyzők adjanak helyet a másiknak” – mondta Horner a BBC Sportnak. „A mai napon egyikük sem engedett, és ennek az lett az eredménye, hogy a csapat rengeteg pontot veszített.”

„Mark, és Sebastian is rengeteg pontot dobott el magától, tehát mindenki veszített.”

„Láthattuk, ahogy Jenson (Button), és Lewis (Hamilton) egymással versenyez a mai napon. Nagyon keményen harcoltak egymással, és hagytak elég helyet a másiknak, és pontosan ez az, amit mi is mindig kérünk a versenyzőinktől.”

Horner úgy gondolja, hogy a Red Bull egyébként kiváló munkát végzett a hétvégén, maga mögött tudta tartani a kiváló formában lévő McLarent, és minden esélye meglett volna arra, hogy újabb kettős győzelmet arasson.

„A csapat szempontjából ez egy nagyon borzalmas nap volt, ugyanis mindenki kiválóan dolgozott, a stratégiában megvertük a McLareneket, melyek nagyon erősek voltak a mai versenyen” – folytatta.

„Azt látni, hogy a két autónk összeütközik, ráadásul az élen, nagyon szomorú dolog volt. A legfőbb célunk mindig az, hogy megverjük a többi csapatot, és a mai napon tálcán adtunk át a McLarennek 43 pontot.”

“Most le kell ülnünk, meg kell vitatnunk a dolgokat, és még erősebben visszatérni a következő versenyen.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!