Megosztás:

A Renault megerősítette az FIA kulcsemberének szerződtetését

Neves szakemberrel erősít a Renault, a riválisok tiltakoznak.
Neves szakemberrel erősít a Renault, a riválisok tiltakoznak. © Renault Sport F1 Team

A Renault Forma-1-es csapata pénteken hivatalosan megerősítette, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi technikai igazgatója náluk folytatja pályafutását, méghozzá ügyvezető-igazgatóként.

A szakember 3 hónapig felmondási idejét tölti, miután az elmúlt héten távozott az FIA-nál betöltött posztjáról. A Renault-nál azt mondják, a jövőben a francia istálló minden olyan tevékenységéért ő felel majd, mely a fejlesztésekkel, valamint a kasztni gyártásával kapcsolatos.

„Nagyon sok pozitív változás történt az elmúlt pár hónapban a Renault Sport Racingnél, hiszen felgyorsultak a bővítési folyamatok Enstone-ban, és átstrukturáltuk a motorrészleget Viry-ben azok után, hogy két topcsapatot látunk még el motorokkal. Emellett sorozatban 3 bajnoki címet szereztünk egy egyre versenyképesebb Forma-E-ben, illetve részt vettünk egyéb kategóriákban, illetve új stratégiai partnerekkel gyarapodtunk” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezetője.

„Mindez aközben történik, hogy az idények egyre hosszabbak és intenzívebbek. Teljesen világos volt, hogy a Renault Sport Racing menedzsmentje megerősítést igényel.”

„Marci feladata az lesz, hogy folytassa Enstone megerősítését, hogy a Renault 2020-ra a Forma-1 élcsapata legyen, miközben olyan neves szakemberekre támaszkodhat, mint Bob Bell, Nick Chester, vagy Rob White.”

„Marcin érkezése kiváló hír, és újabb bizonyítéka annak, hogy mennyire eltökéltek vagyunk céljaink elérését illetően.”

Budkowski szerződtetése nagy vihart kavart az F1-es paddockan, hiszen ő volt az a szakember, aki az FIA-nál betöltött pozíciója révén rálátott valamennyi Forma-1-es istálló fejlesztésére, és ő véglegesítette a 2018-as évre vonatkozó technikai szabályokat.

A Stratégiai Munkacsoport tagjai, a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, a McLaren, a Force India és a Williams nemrég közös levelet írt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökének, Jean Todtnak, valamint Chase Carey-nek, melyben Budkowski ügyét kifogásolták.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíj első...

Hozzászólások

( komment)