Megosztás:

Ricciardo elárulta, mi jelenthet számára egy kis előnyt

Ricciardo mindent beleadott gyors körébe.
Ricciardo mindent beleadott gyors körébe. © Red Bull Racing

Daniel Ricciardo a júniusi Osztrák Nagydíj óta most először tudott jobb időt autózni kvalifikáción, mint csapattársa.

Az ausztrál a 4., míg Verstappen az 5. helyen végzett a japán időmérőn, viszont Valtteri Bottas büntetése miatt egy pozícióval előrébb ugrottak, így a második sorból várhatják a futamot.

„Úgy éreztem, a maximumot hoztam ki a leggyorsabb körömből, nem is ingattam a fejem a frusztráció miatt. Nagy volt a küzdelem Maxszel, kicsit húztuk is egymást, hogy jobb eredményt érjünk el, és boldog vagyok, hogy a harmadik helyről indulhatok.” – mondta Ricciardo a Sky Sports-nak.

Az ausztrál szerencsésebb helyzetben van, hiszen a pálya tisztább oldaláról rajtolhat majd.

„Ez jelenthet egy kis előnyt, és reménykedem, hogy tudom majd tartani a lépést az élen lévőkkel.”

„Nagyon sok múlik majd a rajton, pláne azért, mert ezen a pályán nehéz előzni. A versenyre állíttattam be inkább az autómat, kevesebb leszorítóerővel. Emiatt pedig nagyobb esélyem lesz az előzésre az egyenesekben. Na és persze arra is, hogy védekezni tudjak a támadások ellen.” – tette hozzá az ausztrál.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Kiábrándítóan szerepelt a Japán Nagydíjon szombati napján a Ferrari finn versenyzője, Kimi...

Hozzászólások

( komment)