Schumacher továbbra sem döntött jövőjéről - F1VILÁG.HU

Schumacher továbbra sem döntött jövőjéről

HIRDETÉS

2006 után először állhatott dobogóra a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher Valenciában, a német azonban továbbra sem döntött arról, hogy folytatja-e Forma-1-es pályafutását 2013-ban.


2006 után először állhatott dobogóra a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher Valenciában, a német azonban továbbra sem döntött arról, hogy folytatja-e Forma-1-es pályafutását 2013-ban.

A német pilóta szerződése idén jár le, ám úgy ő, mint a csapatot irányító Ross Brawn úgy fogalmaztak nemrég, még nem tárgyalnak a folytatásról, hiszen kizárólag az idei szezonra összpontosítanak.

A kezdeti botladozások után a páros idei első komolyabb sikerét érte el, hiszen Schumacher a tizenkettedik helyről rajtolva harmadikként ért célba Valenciában, így 2010-es visszatérése óta először locsolhatta a pezsgőt a dobogóról.

Bár Schumacher elismerte, az ilyen pillanatok miatt döntött a visszatérés mellett, egyelőre nem hozott döntést a továbbiakról.

„Ez kétségtelenül egyike azoknak a pillanatoknak, melyeket az ember mélyen megél” – mondta a német.

„Sokat kritizáltak engem és a csapatot, pláne az elmúlt időszakban, úgyhogy azt hiszem, ez a legjobb módja a válaszadásnak. Büszke vagyok, hálás, és nagyon izgatott.”

„Ugyanakkor elnézést kell, hogy kérjek, de még nincsenek új híreim a jövőmmel kapcsolatban. Adjanak nekem időt, és majd kiderül.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!