Megosztás:

Változhatnak a házon belüli szabályok a Force Indiánál

Nem haragszanak Pérezre a Force Indiánál.
Nem haragszanak Pérezre a Force Indiánál. © Sahara Force India

Könnyen lehet, hogy átalakítja kissé házon belüli szabályait a Force India csapata annak érdekében, hogy a jövőben még jobb eredményeket tudjon elérni a Forma-1-ben.

A silverstone-i istálló remek formában versenyzett Kanadában, Sergio Pérez és Esteban Ocon révén pedig egy 5. és egy 6. helyet szerzett.

A csapatnak azonban esélye lehetett volna a dobogóra is, Sergio Pérez azonban a csapatutasításnak ellenszegülve nem engedte el maga mellett Esteban Ocont, hogy a francia megpróbálhassa megelőzni az előttük autózó Daniel Ricciardót.

Időközben pedig felzárkózott Sebastian Vettel is a Ferrarival, aki mindkettejük mellett elment.

Bob Fernley, a Force India csapatfőnök-helyettese azt mondta az eset után, bár valóban lett volna esélyük a dobogóra, nem akartak túlságosan beleavatkozni versenyzőik párharcába.

Fernley azt mondja, megtanulták a leckét, így mindent megtesznek azért, hogy a jövőben helyesen járjanak el hasonló helyzetben.

„Vannak pozitívumai és negatívumai is a történteknek” – mondta a szakember a Motorsport.com című internetes portálnak.

„És ami történt, az rávilágított egy meglehetősen kellemes problémára, miszerint két hihetetlenül gyors versenyzőnk van.”

„Szóval úgy tűnik, meg kell vizsgálnunk azt, hogy a jövőben hogyan járunk el bizonyos helyzetekben. Kellemes probléma ez, és nem szabad elvitatnunk ezt a fantasztikus eredményt a csapattól.”

Arra a kérdésre, hogy nem volt-e frusztrált amiatt, hogy a csapat elveszítette az esélyt egy esetleges dobogós eredményre, a szakember így felelt: „Nem igazán vagyok frusztrált. Egyszerűen csak meg kell vizsgálnunk a dolgot.”

„Ha változtatnunk kell azon, ahogy eljárunk, akkor az egy külön döntés lesz. De alapvetően mindig engedjük versenyezni a pilótáinkat a versenyeken. A mi csapaton belüli politikánk az, hogy versenyezhetnek egymással, és így is tettek.”

Vijay Mallya csapatfőnök is kifejtette véleményét a történtek kapcsán – egy Twitter-üzenetben a következőket írt: „Szép volt, Force India! Büszke vagyok rátok! Az a politika, miszerint nincs csapatsorrend, folytatódik, ugyanakkor meghatározok majd bizonyos iránymutatásokat, hogy a lehető legjobb eredményt érhesse el a csapat.”

Pérez egyébként a futam után azt mondta, továbbra is csapatjátékosnak tartja magát.

„Természetesen a csapatért versenyzem. A legtöbb, amit tehetek, hogy rengeteg pontot gyűjtök nekik, ahogy korábban is. Szerintem a maximumot értük el ma, Estebannak pedig rengeteg köre volt arra, hogy megelőzzön engem, de még csak közel sem került” – mondta a mexikói.

„Én sem tudtam elkapni Ricciardót, szóval kétlem, hogy neki sikerült volna. Daniel nagyon erős volt a kigyorsításokon.”

„Amikor a csapat megkért, hogy adjam át a pozíciómat Estebannak, épp utolértünk néhány autót. Azt gondoltam, ha Daniel forgalomba kerül, csak 2-3 tizedre lesz szükségem, hogy kihasználjam a lehetőséget. Láttam, hogy küszködik, és tudtam, hogy jönnek mögöttünk a Ferrarik.”

Bár Ocon Pérez utolsó körös védekezését meglehetősen agresszívnek titulálta, a mexikói úgy érzi, nem lépte át a határt.

„Nagy tempónál tett egy nagyon késői bemozdulást, ami mindkettőnket kiüthetett volna a versenyből” – fogalmazott Ocon, mire Pérez a következőket reagált: „Szerintem csak védtem a pozíciómat, ahogy mindenki mással szemben tettem volna. Egyszer váltottam irányt.”

„Védtem a belső ívet, mert Sebastian [Vettel] az előző körben épp belül ment el mellettem. Ha elég gyors lett volna, meg tudott volna előzni kívülről. Én csak a pozíciómat védtem.”

A Force India műveleti igazgatója, Otmas Szafnauer sem esett neki a verseny után Péreznek – sőt, kiállt a mexikói mellett.

„Szóba került a pozíciócsere, de Sergio szeretett volna még némi időt, mert Ricciardo lekörözöttek mögé ért” – mondta a szakember.

„Mi beleegyeztünk ebbe, de közben a Ferrarik folyamatosan zárkóztak fel. Ne feledjük, Sergiónak is friss gumijai voltak az elején, és nem tudta megfogni Ricciardót. Szóval ugyanez lehetett volna a helyzet Ocon esetében is... Persze nem lehetek biztos ebben.”

„Szóval beszéltünk a dologról a bokszutca falánál, mert jó ötletnek tűnt. De adtunk Sergiónak egy esélyt, mert ő egy olyan versenyző, aki kiválóan tud előzni.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Nem alakult túl jól a 2017-es szezon eddig eltelt 7 versenye a Red Bull ifjú titánja, Max...

Hozzászólások

( komment)