Vettel győzelemmel zárná a szezont - F1VILÁG.HU

Vettel győzelemmel zárná a szezont

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Sebastian Vettel megnyerte az első pénteki szabadedzést Abu Dhabiban, ám nem számít arra, hogy az időmérőn ők lesznek a leggyorsabbak.

Vettel az első gyakorláson az élen végzett, míg a délutáni tréningen Lewis Hamilton mögött a második helyen zárt. A német versenyző nagyon bízik benne, hogy Abu Dhabiban győzelemmel tudják zárni a szezont – eddig véleménye szerint versenyképesnek tűnik az autó.

„Arra fogunk törekedni, hogy a szezont egy pozitív eredménnyel zárjuk. A legjobb természetesen egy győzelem lenne. Meggyőződésem, hogy a hétvégén versenyképesek tudunk lenni itt” – mondta Vettel.

„Eddig minden jól alakult, nem voltak problémáink. A programunkat egészen jól teljesítettük, gyors az autónk, szóval erre építkezhetünk a hétvége további részén.”

A Ferrari négyszeres világbajnoka hozzátette, a többiek időeredményét még nem vizsgálta meg, azonban arra számít, hogy – ahogyan az idén már több alkalommal is történt – a futamon erősebb teljesítményt mutatnak majd.

„Nem láttam még minden hosszú etapos időeredményt. Az időmérőn nem voltunk mindig a legjobbak, de a versenyeken mindig odatettük magunkat – ennek itt is így kell majd lennie” – folytatta Vettel.

„Még a szezon végén is elővigyázatossággal kell tekinteni a péntekre, de a többieknél ugyanez a helyzet. Meglátjuk, hogy szombaton még mindig három csapat áll-e elöl.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!