Vettel: Messze vagyok még Schumi dominanciájától - F1VILÁG.HU

Vettel: Messze vagyok még Schumi dominanciájától

HIRDETÉS

A Red Bull Racing világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel Japánban újságíróknak nyilatkozva elárulta, ő és csapata közel sem nyújt olyannyira domináns teljesítményt, mint annak idején Schumacher és a Ferrari.



A Red Bull Racing világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel Japánban újságíróknak nyilatkozva elárulta, ő és csapata közel sem nyújt olyannyira domináns teljesítményt, mint annak idején, a 2000-es évek elején Michael Schumacher és a Ferrari.

Vettel óriási léptekkel halad sorozatban negyedik világbajnoki címe felé, csapatát pedig szinte lehetetlen megfogni a konstruktőrök versenyében.

A német versenyző akár már hétvégén, Szuzukában bebiztosíthatja idei bajnoki aranyát, ám elmondása szerint akkor sem lehet olyan dominanciáról beszélni, mint annak idején honfitársa, Schumacher esetében.

„Azt hiszem, talán egy verseny volt kivételes, a szingapúri” – mondta Vettel csütörtökön.

„Nagy előnyt építettünk fel, körönként két másodperccel gyorsabbak voltunk, mint az üldözőink, de ez persze azon is múlt, hogy ki van épp mögöttünk. Koreában – mely pálya sokkal jobban hasonlít a spáira, az előnyöm az egész verseny során mindössze 3-6 másodperc volt.”

„Schumacher esetében anno 30 másodpercekről is szó volt, ami azért elég nagy különbség.”

„Persze jó az, ha 3 másodperces előnye van az embernek, de egy hülye hibával, ami Koreában egy elfékezéssel könnyen összejöhet, az a 3 másodperc semmi a 30-hoz képest.”

Vettel rámutatott arra, csapatának rendkívül keményen kellett dolgoznia a nyári szünetet követően, a nagy áttörést pedig az jelentette, hogy sikerült felülmúlni a Mercedes egykörös tempóját.

Hirdetés

„Vasárnaponként mindig erős pozícióban tudtunk végezni, de aztán az időmérőkön is erőssé váltunk, noha az év elején a Mercedes egyértelműen előnyben volt. Igazából nincs valódi magyarázat erre, nem arról van szó, hogy felraktunk egy alkatrészt, és hirtelen az autó gyorsabb lett.”

„Folyamatosan tudtunk javítani a versenygépen, szóval Spába érkezvén az autónk már jobb volt, mint Magyarországon. Meggyőződésem, hogy a többiek is javultak, de úgy tűnik, mostanában elég sok jó fejlesztéssel előálltunk.”

„Ráadásul az is szerepet játszik, hogy jobban értjük az autót, mint az idény elején, és gyorsabban tudunk megfelelően reagálni a beállítás-változtatásokra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!