Vettel: Önerőből is elkaphatjuk még Alonsót - F1VILÁG.HU

Vettel: Önerőből is elkaphatjuk még Alonsót

HIRDETÉS

A jelenleg 29 pontos lemaradással a tabella második helyén álló Sebastian Vettel meg van róla győződve, hogy nincs szükségük a listavezető Fernando Alonso botlásaira ahhoz, hogy átvegyék a vezetést.


A jelenleg 29 pontos lemaradással a tabella második helyén álló Sebastian Vettel meg van róla győződve, hogy nincs szükségük a listavezető Fernando Alonso botlásaira ahhoz, hogy átvegyék a vezetést.

„Természetesen nem kívánok rosszat a riválisaimnak. Bizakodóak vagyunk, és hiszünk benne, hogy a pályán mutatott teljesítményünk elég lesz ahhoz, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat”- nyilatkozta Vettel, akit az Autosport idézett.

„A legutóbbi futamon is bizakodó voltam, és hasonló volt a tempónk, mint Lewisé (Hamilton), de nagyon nehéz lett volna megelőzni. Ő azonban kiesett, így mi nyertünk. Soha nem lehet tudni.”

„A következő versenyeken azonban saját magunkra kell koncentrálnunk, és arra kell törekednünk, hogy a lehető legtöbb pontot megszerezve érjünk célba”- folytatta Vettel, aki a hétvégi futam helyszínén, Suzukában már kétszer nyert, és most is jó szereplést vár magától. Hogy ez nem alaptalan elvárás, azt a szabadedzések eredménye igazolja.

„Mindig nagyon versenyképesek voltunk itt. Idén azonban a gyors kanyarokban jobban szenvedünk, mint a korábbi években. Márpedig itt sok a gyors és közepesen gyors kanyar, úgyhogy majd meglátjuk, mire megyünk most.” Vettel egyébként szoros csatára számít, mert szerinte több csapatnak majd a lassabb kanyarok okoznak komoly fejtörést.

A címvédőnek van egy titkos favoritja is a hétvége előtt: „A Sauber szerintem nagyon erős lesz ezen a hétvégén. Nem titok, hogy nagyon jó autójuk van, kiváló leszorítóerővel. Néha meglepő őket annyira hátul látni egy-egy komoly eredmény után.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!