Wolff: Bottas egyre jobban beilleszkedik - F1VILÁG.HU

Wolff: Bottas egyre jobban beilleszkedik

HIRDETÉS

A 2017-es szezon ugyan még el sem kezdődött, Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója azonban már most úgy érzi, jól döntöttek akkor, amikor Valtteri Bottast választották Nico Rosberg utódjául.


A 2017-es szezon ugyan még el sem kezdődött, Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója azonban már most úgy érzi, jól döntöttek akkor, amikor Valtteri Bottast választották Nico Rosberg utódjául.

A finn tehetség szerződtetését még januárban jelentette be a világbajnok istálló, Bottas pedig azóta is keményen dolgozik azon, hogy a lehető legjobb formában várhassa a melbourne-i idénynyitót.

A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff biztos benne, Bottas és Lewis Hamilton tökéletes párost alkot majd 2017-ben.

„Azt hiszem, jól működik a Valtteri és Lewis közti egyensúly” – mondta a szakember a minap. „Két különböző személyiségről van szó.”

„Számunkra fontos volt, hogy valaki betöltse a Nico utáni űrt. Nicónak volt egy bizonyos szerepe a csapaton belül, Valtteri pedig kiválóan illeszkedik ebbe.”

„Úgy hisszük, hogy az interakció és a dinamika remekül működik majd. Két versenyzőnk nagyon tiszteli egymást. Abból, amit eddig láttam, Valtteri nagyon jól beilleszkedett.”

Wolff elárulta, nemcsak Nico Rosberg távozása miatt volt a megszokottnál kicsit mozgalmasabb a téli időszak számukra, hanem azért is, mert távozott technikai igazgatójuk, Paddy Lowe.

„Nem igazán volt időnk pihenni és feltölteni az akkumulátorainkat!” – jegyezte meg a Mercedes főnöke.

„A telefon egy dolog, de rengeteg döntést kellett meghozni, számos intézkedés volt. Paddy távozása is egy ilyen ügy. Ahhoz, hogy a csapat erősödjön, nagyon meg kell fontolnunk minden egyes lépésünket. Ezért is fontos minden egyes nap.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!