Zanardi: Massa Alonso akart lenni - F1VILÁG.HU

Zanardi: Massa Alonso akart lenni

HIRDETÉS

A volt Forma-1-es versenyző, Alex Zanardi szerint eljött az idő, hogy a Ferrari lecserélje Felipe Massát – véleménye szerint a brazil helyére Lewis Hamilton lenne a legalkalmasabb, de Paul di Restát és Nico Hülkenberget is el tudná képzelni Fernando Alonso csapattársaként.


A volt Forma-1-es versenyző, Alex Zanardi szerint eljött az idő, hogy a Ferrari lecserélje Felipe Massát – véleménye szerint a brazil helyére Lewis Hamilton lenne a legalkalmasabb, de Paul di Restát és Nico Hülkenberget is el tudná képzelni Fernando Alonso csapattársaként.

Zanardi nem tagadja, hogy Massa remek versenyző, ám úgy gondolja, túl nagy nyomás nehezedett rá, amit már nem tud jól kezelni.

„Felipe nagyon jó képességekkel rendelkezik, de a szorongást már nem tudja kontrollálni. Azt hiszem, ha saját maga akart volna lenni és nem Alonso, akkor többször is a dobogóra állhatott volna. De ő is ember, és sokkal latinabb, mint Fernando.”

Az olasz pilóta szerint – aki 1999-ben tért vissza a Forma-1-be, majd egy sikertelen évet követően elbúcsúzott a száguldó cirkusztól – a Ferrari még idén számíthat Massa munkájára, azonban több kifogást nem engedhet meg magának a maranellói gárda, így a szezon végén el kell búcsúznia versenyzőjétől.

„Ez egy nehéz munka, és persze még akkor sem lesz könnyebb, ha a Ferrarinál versenyzel. Számomra azonban a szezonnak ezen pontján a kifogások ideje lejárt.”

„A Ferrari ki fog állni mellette, és majd meglátják, hogy a srác kijön-e a válságából, mert fontos pontokat gyűjthetnek még 2012-ben. De azt hiszem, ennek ellenére már elkerülhetetlen, hogy lecseréljék őt.”

Zanardi elmondta, egy „szabad piac”-szituációban Lewis Hamilton lenne az elsőszámú választottja, akit a Ferrarihoz küldene, másodsorban pedig Edoardo Mortarara gondolna. Mortara a 2010-es F3-as Európa-bajnokság győztese volt, jelenleg pedig a DTM-ben versenyzik.

„Ha a Ferrari helyében lennék, biztosan ugyanazt csinálnám vele [Mortara], mint a McLaren Lewisszal [Hamilton]. De ha csak egy szezonra keresünk valakit, akkor Paul di Resta vagy Nico Hülkenberg nevét mondanám.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!